Turisztikai Nagydíjat kapott Szarvas

2019. október 8. 18:53 | behir.hu

A 26. Virágos Magyarország környezetszépítő versenyben Szarvas elnyerte a Turisztikai Nagydíjat, és a díjjal járó egymillió forintot.

A díjátadót október 4-én a Szépművészeti Múzeumban tartották, ahol dr. Melis János címzetes főjegyze vette át dr. Guller Zoltántól a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójától.
Babák Mihály polgármester ezúton is köszöni mindenkinek, aki a munkájával hozzájárul, hogy Szarvas évről évre elindulhat ebben a megmérettetésben. Külön is köszönetet mond a turisztikai szakembereknek és a turisztikai ágazatban dolgozóknak, akik nélkül a város nem nyerhette volna el ezt a rangos elismerést.

 

További programok »

Itthon

Megtört a jég: idegenben is győzött a Békéscsaba 1912 Előre

A BVSC-Zugló együtteséhez látogatott a Békéscsaba 1912 Előre csapata a labdarúgó NB II 19. fordulójában vasárnap. A mérkőzés egyetlen gólját a 72. percben Daru Bence szerezte, aki ezzel első találatát ünnepelhette a lila-fehérek színeiben. A siker kettős örömet jelentett: a csapat először tudott idegenben győzni ebben a szezonban, és Daru Bence is betalált, így végül 1–0-s győzelemmel ért véget a mérkőzés.
2026. február 22. 17:19
FEL