Trópusi színek a Kis-Sárrét egén: megérkeztek a gyurgyalagok

07:26 | behir.hu

A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén ebben az időszakban napi rendszerességgel találkozhatunk vonuló gyurgyalagokkal.

A pusztákon sétálva már messziről hallhatjuk, amint csapatokba verődve, egymással kapcsolatot tartva hallatják jellegzetes, gurgulázó hangjukat, amiről a nevüket is kapták. Ha felpillantunk az égre, meg is láthatjuk ezeket a trópusi madarakra jellemző, igen színes tollazatot viselő madarakat, melyek megjelenésével nem sok hazai madárfajunk vetekedhet. A gyurgyalag hasa és mellrésze kékeszöld, dolmánya, feje gesztenyebarna, vállfoltja és torka aranysárga.

Egyik legkésőbb visszaérkező, melegkedvelő madarunk, amely csak május első harmadában jön meg telelőhelyéről. Ősszel augusztus második felében megkezdi vonulását, hogy a telet melegebb területeken, Kelet- illetve Dél-Afrikában töltse.

Viszonylag rövidebb itt tartózkodása alatt repülő rovarokat zsákmányol, amelyeket valamilyen leshelyről, például ágról, vagy villanydrótról figyel és enyhén hajlott csőrével, röptében fog el. Méhészmadár néven is emlegetik, mivel étlapján méhek és darazsak is szerepelnek.

Telepesen költ, lösz- és homokfalakban, homok- és agyagbányákban, csatornák, folyók meredek partfalában alakít ki üregeket fészkelés céljára. Évente ebben a rövid időintervallumban csak egyszer költ, fészekalja 6-7 tojásból áll, melyeken mindkét szülő kotlik. A fiókák táplálásában is mindketten részt vesznek, a kis gyurgyalagok pedig 30-34 napos korukban már ki is repülnek.

A folyószabályozások előtti időkben a természetes, függőleges partfalakon jóval nagyobb telepekben fészkeltek a gyurgyalagok.  Állományaikra napjainkban sok veszély leselkedik, a homok és löszfalak leomlásakor a költőhelyek megsemmisülnek.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság

További programok »

Friss hírek

Egy napra Gyulára költözött a Nemzeti Galéria szakmai műhelye

Hogyan lehet becsalogatni a látogatókat a múzeumokba a 2026-os információs zajban? A hazai kulturális élet szakemberei keresték a választ a „Művészetet a hétköznapokba!” című gyakorlati workshopon a gyulai Almássy-kastély Stefánia Szárnyában. A Petőfi Kulturális Program részeként megrendezett esemény a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria szakmai programjaként nem az elméletről, hanem a tapasztalatcseréről és a közönség megszólításáról szólt.
2026. május 18. 16:32
FEL