Továbbra is veretlen a BRSE

2016. január 30. 17:00 | behir.hu

A közelmúltban Magyar Kupa elődöntőt vívott Jászberényben a BRSE röplabdacsapata. Akkor 0-1-ről fordítva 3-1-re győzött Sasa Nedeljkovic gárdája. A viharsarki szurkolók örömére a bajnoki összecsapáson is sikerült feledtetni a gyengébb meccskezdést.

Az első játszma nem a csabai együttesről szólt. A hazaiak kihasználták, hogy lassan ébredezett a BRSE, így 19-9-re is vezettek. Innen egy-két hazai hiba után még visszajött a címvédő, amely két játszmalabdát is hárított, a végén 25-19 arányban hozta a Berény a nyitányt. A második felvonást a BRSE 2-0-vel kezdte. Ezt a különbséget az első technikai szünetig el is vitték a viharsarkiak. A hazaiak rövid ideig visszajöttek, de 11-15-nél már időt kértek. A vendégek azonban nem kegyelmeztek és fölényesen 25-14-gyel egyenlítettek.

A harmadik játszmában rátett egy lapáttal a csabai együttes. Előbb Bodnár Dorottya és Tanja Matic, majd Tálas Zsuzsanna is játékba lendült. 18-13-as csabai előnynél Deme Gábor újra magához rendelte csapatát, újat azonban ő sem talált ki, 25-15-tel már a BRSE vezetett. A 4. szettben már nem volt újabb fordulat. 8-5 és 16-10 volt az állás a két kötelező időkérésnél a Csaba javára. Tálas és Szakmáry is hozzászólt a meccshez, majd utóbbi a második meccslabdát értékesítve lezárta a meccset.

A bajnoki címvédő hátrányból fordított és idén negyedszer győzte le riválisát , megőrizte veretlenségét és a tabella első helyét.

Kovács Dávid

FEL