Továbbra is Elek Tibor vezeti a Gyulai Várszínházat

2022. október 27. 12:15 | behir.hu

A gyulai képviselő-testület újabb öt évre szavazott bizalmat a direktornak.

A gyulai képviselő-testület október 27-ei közgyűlésén ismét Elek Tibort bízta meg a Gyulai Várszínház Nonprofit Kft. ügyvezető feladataival. Az önkormányzat által meghirdetett és a Kulturális és Innovációs Minisztérium honlapján is közzétett pályázati felhívásra csak Elek Tibor adta be a pályázatát. Az értékeléssel megbízott szakmai bizottság 7:0 arányban a támogatásáról biztosította a pályázatot. A szakmai bizottság indoklásában elismerte az elmúlt 5 év rendkívül színvonalas szakmai munkájának eredményeit, és a pályázat ismeretében messzemenőkig támogatta Elek Tibort.

A polgármesteri kabinet szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében azt írja: a gyulai képviselő-testület szintén egyhangúan fogadta el az előterjesztést, melynek értelmében 2027. november 2-áig továbbra is Elek Tibor vezetheti a Gyulai Várszínházat.

Görgényi Ernő polgármester elmondta, hogy Elek Tibor vezetése alatt újabb fénykorát éli a Gyulai Várszínház. Elek Tibor kiválóan szintetizálja a Várszínház legnemesebb művészeti hagyományait, amelyeket egyúttal korszerű módon megújít. A Gyulai Várszínház összművészeti fesztiválként több műfajt átölelve gazdag kínálatot biztosít a közönségnek, a művészeti minőséget mindig szem előtt tartva.

Elek Tibor megköszönte az eddigi munkáját méltató szavakat és a további bizalmat, majd elmondta, azért fog dolgozni, hogy a jövőre 60 éves  Gyulai Várszínház továbbra is egy minden ízében közönségbarát, a legkülönbözőbb érdeklődésű és ízlésű közönségrétegeknek igényes ajánlatokat tevő, emlékezetes, saját bemutatóival, színházi, zenei és egyéb fesztiváljainak, vendégelőadásainak és kamaraszínházi programsorozatának minőségével, szakmai színvonalával széleskörű elismerést kivívó intézmény maradjon az elkövetkező években is.

Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus, a Bárka című folyóirat főszerkesztője 2017. november 1-je óta tölti be a Gyulai Várszínház ügyvezetői posztját. Vezetése alatt az elmúlt öt évben a Gyulai Várszínház a rendkívül gazdag és sokszínű összművészeti fesztiválprogram keretében általában 4-5 emlékezetes saját bemutatót, köztük ősbemutatókat tartott, a hagyományos Shakespeare Fesztivál és a zenei fesztiválok mellett létrehozta az Erdélyi Hét elnevezésű színházai fesztivált és a nemzeti klasszikusok (Székely János, Weöres Sándor, Márai Sándor, Szabó Magda, Tamási Áron) napjait, nagy hangsúlyt fektetett a történelmi tematikájú és a kortárs magyar darabok játszására.

Elek Tibor azt is elmondta, hogy az elmúlt évek eredményeinek folytatására, a Gyulai Várszínház értékes hagyományainak korszerű megújítására fog törekedni.

További programok »

FEL