Történelmi tájon élünk – Mátyás király emlékét idézik meg Békés megyében is

2018. március 5. 17:17 | Zsíros András

Születésének 575., uralkodása kezdetének pedig 560. évében Mátyás királyra emlékezik Magyarország. A Nemzetpolitikai Államtitkárság kezdeményezésére meghirdetett emlékévhez Békés megye is csatlakozott, a „Felemelkedés és hadjáratok időszaka” elnevezésű ismeretterjesztő programot indulásának napján, hétfőn mutatták be a szervezők.

Bár már a magyar kultúra napján a Meseházban megkezdődött az emlékévre szervezett békéscsabai rendezvénysorozat, a Mátyás-korszak Békés megyei vonatkozású érdekességei főként márciusban kerülnek terítékre.

 

 

Ando György múzeumigazgató elmondta, a Csabagyöngye Kulturális Központtal és a Jókai Színházzal közösen szervezik a programokat, amelyek hétköznaponként délután öt órakor, március 5-től kezdve a hónap végéig csaknem minden nap, más-más településen tekintenek vissza a múltba. Gerendástól Kétsopronyig csupa olyan helyen tartanak majd előadást, amelyekről már a Hunyadiak idejéből is származnak írásos feljegyzések – többek között erről is hallhatnak az érdeklődők.

 

TELEPÜLÉS HELYSZÍN IDŐPONT
Gerendás Művelődési Ház

(5925 Gerendás, Kossuth utca 22.)

2018. március 5.

17.00 órától

 

Kondoros

Kondorosi Művelődési Ház

(5553 Kondoros, Hősök útja 25.)

2018. március 12.

17.00 órától

Csorvás Művelődési és Közösségi Ház

(5920 Csorvás, Petőfi utca 12.)

2018. március 13.

17.00 órától

Újkígyós Cz. Kiss Rendezvényház

(5661 Újkígyós, Petőfi Sándor u. 38.)

2018. március 14.

17.00 órától

Kétegyháza Táncsics Mihály Művelődési Ház

(5741 Kétegyháza, Fő tér 4.)

2018. március 20.

17.00 órától

Szabadkígyós Szabadkígyósi Wenckheim-kastély rendezvényterme

(5712 Szabadkígyós, Áchim utca)

2018. március 21.

17.00 órától

Csabaszabadi Általános Humán Központ

(5609 Csabaszabadi, Apácai út 2.)

2018. március 22.

17.00 órától

Telekgerendás Művelődési Ház

(5675 Telekgerendás, Dózsa György u. 14.)

2018. március 26.

17.00 órától

Kétsoprony Művelődési Ház és Könyvtár

(5674 Kétsoprony, Dózsa György út 22.)

2018. március 27.

16.00 órától

 

Sok ismeretünk van Mátyás király koráról, már a legkisebb gyerekek is ismerik az „igazságos” jelzővel illetett uralkodóról szóló meséket, ás a valóság olykor messze áll az ezekben lefestett képtől. Az előadásokon kiderül, hogy kortársai nem kedvelték Mátyást, aki kemény adókat vezetett be. Ugyanakkor ezzel erősíthette meg annyira az államkincstárat, amiből finanszírozni tudta a török nyomulását megakadályozni képes hadseregét – villantott fel pár gondolatot ismertetőjéből Medgyesi Pál, a múzeum igazgatóhelyettese.

Bár az interaktív elemekkel és meglepetésekkel tarkított előadások március 27-én véget érnek, igény esetén máshova is szívesen ellátogatnak a szervezők az ismeretterjesztő programmal.

 

További programok »

FEL