Történelmi pillanat – visszaemelték az eleki templom toronysüvegét

2024. január 23. 17:10 | Hidvégi Dávid

Újabb mérföldkőhöz érkezett az eleki Sarlós Boldogasszony templom felújítása, miután visszaemelték a teljes felújításon átesett toronysüveget. Az új kupola ezzel megkezdte újabb másfél évszázados szolgálatát a 40 méter magas torony tetején.

Kedden délelőtt nagy volt a várakozás Eleken, hiszen mindenki annak a darunak megérkezésére várt, amelynek segítségével a szakemberek visszaemelhették a felújított toronysüveget a 40 méter magas katolikus templom tetejére. A kupolát még 2023. október 19-én emelték le felújítás céljából. Az elmúlt hetekben a szakemberek a süveg teljes lécezését, gerendázatát és a fedést szolgáló rézlemezeket felújították, illetve kicserélték. Először levették a védőtetőt, majd ezt követően került a helyére a 10 tonnás szerkezet.

– A munka több hónapig zajlott, és szerencsére megmentettük a míves sormintát, a gömböt és a keresztet is. A faanyag egy része is eredeti maradt, így csak a sérült és elavult elemeket cseréltük ki. A felújítás során arra következtettünk, hogy a süveg eredeti elkészülésekor nem stimmelt a forma és utólagos rápakolásokkal akarták a hibát kijavítani. Most ezt is helyrehoztuk – ismertette Ócsai Sándor, az Ócsay Profi Templomtorony Kft. ügyvezetője.

 

Fazekas Gusztáv plébános hangsúlyozta, hogy a katedrális méretű templom 1901 és 1906 között nyerte el mai formáját és közel 900 ember befogadására képes. Hozzátette: az akkori plébános, Kramp János szorgalmazta a kereszthajóval való bővítés, mert az akkor még tízezer lakosú városnak szüksége volt egy ekkora templomra. Érdekesség, hogy a süveg leemelésekor megtalálták az egykori plébános levelét egy időkapszulába zárva.

A csaknem 230 éves egyházi épület felújítására az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárság 120 millió forintot biztosít, mely teljes egészében fedezi a rézkupola helyreállítását.

– Ezt a forrást a süveg felújítására fordítottuk, mert a statikusok megállapították, hogy a templom legveszélyesebb része a kupola volt. A toronysüveget eredetileg a Wenckheim-család építette 125 évvel ezelőtt. Az idő vasfoga megette, beázott, ami sok kárt tett a templomban – hangsúlyozta dr. Kovács József orsszággyűlési képviselő. 

A város polgármestere elmondta, hogy a templom összefoglalja a település történelmét, hiszen 300 évvel ezelőtt, amikor Harruckern János György betelepítette német telepesekkel, az egyik első dolguk a templomépítés volt. Szelezsán György kiemelte: a múlt évszázad elején lezajlott bővítéssel ez lett Békés vármegye második legnagyobb katolikus temploma.

– A süveg felújítás üzenet, hogy van jövőnk, hiszen nem hagyjuk tönkremenni a templomot, hanem minden erőnkkel azon vagyunk, hogy teljes egészében rekonstruáljuk. A településképet is nagyban befolyásolja ez, hiszen a városunk szívében helyezkedik el – fogalmazott.

 

Galéria

További programok »

FEL