A „milyen írónak lenni?” direkt kérdésünkre Tomor Anita, eredendően magyar-történelem szakos tanár elmondja, ez az egyik legszebb szakma, ami létezik, mert azt csinálhatja az ember, amit szeret.
„Imádom a könyveket, a történeteket – vallja. – Úgy írok, mintha egy mozi lenne a fejemben; lényegében filmként látom a történetet. Ettől függetlenül ez a hivatás nehéz is egyben. Könnyű, mert ha könnyen jön a történet, akkor az jó. Ellenben, ha valaki manapság kacsingatna a szakma felé, annak azt tudom mondani, ez egy nagyon rögös út. Mert bizony nem úgy történik, amit elképzel az ember, hogy <<Hú most megírok egy könyvet, és rögtön sztár leszek!>>. Hanem a leírt kéziratot először is megszerkesztik, a korrektorok többször átnézik, majd a nyomdába kerül az anyag, végül a könyvesbolt polcára kerül kötet. Ám a regény megjelenése után kapcsolatot kell tartani az olvasókkal, érdemes író-olvasó találkozókra járni, valamint válaszolni kell a levelekre.”
Galéria
A szerző 10 év alatt 13 romantikus regényt (a legutóbibi a Kellesz nekem!), három mesekönyvet és kilenc foglalkoztató füzetet írt gyerekeknek. Hozzáteszi, a Covid előtt még jól meg lehetett élni az írásból, azt követően azonban sok minden megváltozott. Például a pandémia alatt nem írhatott annyit, mint korábban, ugyanis – lévén minden intézmény zárva volt – null-huszonnégyben, 360 fokban pördült-fordult a családja (remek férje és két csudás gyermeke) körül.
A kezdetekhez visszalépve megemlíti, „2014-ben készültem el az első regényemmel, amit el is küldtem a kiadóknak. Noha elég hamar visszajeleztek, de a szerződéseket nem tudtam aláírni, mert úgy éreztem, megkötik a kezem. És végre megvalósíthattam régi álmom: saját könyvkiadót (Pyrus) alapítottam. Közben a Budapest Film Akadémián és az ELTE-n tanultam forgatókönyvírást. Elvégeztem a TV2 Akadémia Műsorvezető képzését is. De eleinte nem szerettem előadni, mert az a fajta ember vagyok, aki mindig az írásban teljesedik ki.” (Mindez ma már csak nyomokban fedezhető fel. Vagy egyáltalán nem.)
