Személyes tárlatbemutató, avagy Sallai 80 Sallai Lajos vezetésével

2025. február 15. 18:17 | Bimbó Lajos

Különleges tárlatvezetésen vehettek részt a Munkácsy Mihály Múzeum látogatói szombat délután. A Sallai 80 című kiállítást ugyanis maga az alkotó, Sallai Lajos mutatta be a közönségnek.

Sallai Lajos elmondta, a tárlat technikájában és témájában is sokszínűre sikeredett. A kiállítás témájában elsősorban a tájjelleg dominál, de ugyanúgy a portrék és az ember által alkotott épületek is megjelennek, technikában pedig a pasztell és az olajfestmény között váltakozik.

– A nyolcvan év alatt elég sok minden történt, így, ha nem is rögtön az első évektől kezdve, de ezeket próbáltam kronológiai sorrendbe rakni. Ezt szeretném most a tárlatvezetés során kiemelni, ez lesz a vezérfonala – ismertette Sallai Lajos.

A képzőművész elárulta a két legkorábbi képe, két olajfestmény 1969-ből származik, legkésőbb pedig a 2024-ben vászonra álmodott Munkácsy-portré készült el, amelyet egyébként a művész a múzeumnak adományozott.

 

 

Sallai Lajos a tárlatvezetésről elmondta, szeretné spontán elmondani a képek történetét, amelyek közben a látogatók kérdezhetnek is, így amolyan családias hangulatban zajlik a kiállítás bemutatása.

A különleges tárlatvezetés különleges vendéget kíván. Így volt ez most is, hiszen a szemlélődők között ott volt az alkotó felesége, Sallai Lajosné is. Mint mondta, ötvenhét éve kíséri férjét szinte mindenhova, ha kell, kiállításra, ha kell, alkotótáborba, így segítve a munkáját. Hozzátette, nagyon szereti férje művészetét, de nagy kritikusa is egyben.

– Minden képét én szoktam először megnézni és elmondom a véleményemet. Meghallgatja, vagy egyetért, vagy nem, de mindig én vagyok az első kritikusa a képeinek. Ezután jönnek a gyermekeink és most már az unokák is odanéznek – avatott be minket Sallai Lajosné.

 

 

Sallai Lajosné azt is elárulta, hogy a művésznek nem ez az első tárlatvezetése, hiszen a gyermekeik és unokáik már korábban végig hallgathatták a kiállítás bemutatását.

További programok »

Itthon

A forradalom és szabadságharc előestéjén emlékezett a békéscsabai MSZP

A Magyar Szocialista Párt Békéscsabai Szervezete hagyományaihoz híven március 14-én, a forradalom előestéjén gyertyagyújtással emlékezett a márciusi ifjakra, akik kiálltak az elnyomás ellen és a forradalom kiemelkedő alakjaivá és vezéreivé nőtték ki magukat. Az alábbiakban az MSZP békéscsabai szervezetének közleményét változtatás nélkül adjuk közre.
2025. március 15. 16:26
FEL