Tolltartó az iskolatáskába – Tanévkezdési támogatás a rászoruló családoknak

Herczeg Tamás tanszervásárlási utalványokkal segítette a rászoruló békéscsabai családokat. A politikus a 2018-ban végzett önkormányzati képviselői munkájáért járó tiszteletdíját a szociális területen rászorulók támogatására ajánlotta fel.

Az országgyűlési képviselő négy területet határozott meg célként, ezek közül az egyik a rászoruló családok beiskolázási támogatása. A politikus az erre a célra felajánlott utalványokat Békéscsabán, az egyik belvárosi kávézóban adta át, ahol a támogatásban részesülő gyermekeknek – a vendéglátóhely tulajdonosainak felajánlásaként – ajándék fagylalttal is kedveskedtek.

Herczeg Tamás a kávézó teraszán fogadta a rászoruló családokat. A térség országgyűlési képviselője a nagy hőségben nem váratta sokat a fiatalokat, gyorsan kiosztotta a kétezer forint értékű utalványokat és a fagyi jegyeket, amelyekkel a lurkók gyorsan a hűsítő finomság felé vették az irányt. A kezdeményezés részeként ötven gyermek került be az akcióba, a kiválasztásban a Békéscsabai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ segített.

A politikus öt választási cikluson keresztül képviselte a Békéscsabán élők érdekeit a települési önkormányzatban és hosszú évekig szociális területen dolgozott a megyeszékhelyen.

– Ugyan nem olyan nagy segítség, csepp a tengerben, de próbálok olyan területen segíteni, amely éppen aktuális és időszerű. Így augusztus végén már a tanévkezdésre készülnek a családok, úgyhogy ötven gyermeknek kétezer forintos vásárlási utalványt adtam. Ebből füzetet, tollat, vagy éppen tolltartót lehet vásárolni. Tudom, hogy ez nem elég arra, hogy egy gyermek iskolakezdését teljesen fedezze, de egy kis segítséget biztos, hogy jelent – fogalmazott az országgyűlési képviselő.

 

Megosztás:

Címke: , , , ,