Nagy Ágnes ex-zsurnaliszta személyes hangvételű, mégis gazdag, részletekben bővelkedő beszámolója a Facebook oldalán egy különleges utazást tár az olvasó elé: férjével, Gyurkó Dániellel az év elején közösen indultak el életük egyik legnagyobb vállalkozására, Japán felfedezésére. A történet már az előkészületekkel kezdetét veszi, hiszen az utazás megszervezése, a hosszú repülőút miatti izgalom és a bizonytalanságok mind hozzátartoznak az élményhez.
Az utazás már önmagában sem volt kis vállalkozás. Több átszállás, hosszú repülőút, dohai várakozás és interkontinentális repülés után végre megérkeztek Tokióba. Az ember ilyenkor általában csak egy ágyra vágyik, ők viszont rögtön belecsöppentek a világ egyik legnagyobb metropoliszának forgatagába.
Vidám szamurájok. Még az óra is a jobb csuklón – Forrás: Nagy Ágnes
Tokió elsőre lenyűgöző és kissé zavarba ejtő. Hatalmas, zsúfolt, mégis rendezett. Mindenki tudja, merre megy, mikor indul a vonat, hol kell sorban állni – és valószínűleg azt is, hogy mikor kell meghajolni. A csabai utazónak pedig nincs más dolga, mint próbálni nem útban lenni.
A tokiói kalandok során megismerkedtek a japán kultúra egyik legfontosabb alapelvével: a pontossággal. Japánban a vonat nem nagyjából tízkor érkezik, hanem tízkor. Ha késik, arról valószínűleg külön bocsánatot kérnek. Itthon ilyenkor az ember még örül, ha egyáltalán tudja, melyik vágányon áll.
A Meiji-szentély különleges élményt jelentett számukra. Itt találkoztak a híres házaspár-fával is, amely számukra nemcsak egy látványosság, hanem saját, több mint ötvenéves kapcsolatuk szép jelképe lett. Ennyi év után azért már van miről mesélni – és valószínűleg arról is, hogyan lehet egymást kibírni egy hosszú repülőúton.
A jelen pillanat megragadása és a tudatos jelenlét – Forrás: Nagy Ágnes
Tokió után Kamakura következett, ahol a hatalmas Buddha-szobor előtt az ember akarva-akaratlanul is elcsendesedik. A szobor mérete lenyűgöző, a körülötte áradó nyugalom pedig még inkább. Itt már nem számít, hogy hány kilométer van még hátra, csak az, hogy sikerüljön jó fotót készíteni úgy, hogy közben senki ne sétáljon bele.
Kanazawa Japán egész más arcát mutatta. Hagyományos városrészek, gyönyörű kertek, régi épületek és egy olyan világ, ahol az embernek kedve támad lassabban sétálni. Persze csak addig, amíg meg nem nézi, mikor indul a következő vonat.
Himejiben a világhírű Fehér kócsag vára következett. A vár egyszerre elegáns, monumentális és lenyűgözően részletes. Az ember csak nézi, és azon gondolkodik, hogyan lehetett ilyen tökéletes épületet létrehozni évszázadokkal ezelőtt – majd eszébe jut, hogy otthon még egy polcot is nehéz egyenesre felszerelni.
A béka gyereke béka: A genetika és a környezet szerepe a személyiség fejlődésében – Forrás: Nagy Ágnes
Hirosima már egészen más élményt adott. Az emlékhelyek csendje, a történelmi tragédia súlya és a béke üzenete mélyen megérintette a házaspárt. Itt a humor is háttérbe szorul, és a látogató óhatatlanul elgondolkodik azon, milyen törékeny is az emberi élet.
Kiotóban aztán újra egy másik Japán tárult eléjük. Templomok, szentélyek, kertek és az Aranypavilon világa következett. A város egyszerre nyugodt, gyönyörű és szinte mesebeli. Olyan hely, ahol még egy egyszerű séta is külön programnak számít – feltéve, hogy az ember közben nem próbálja megfejteni a japán feliratokat.
Nara újabb meglepetést tartogatott: a szabadon sétáló szarvasokat. Ezek az állatok nem különösebben félősek, sőt, egy idő után inkább úgy tűnik, mintha ők lennének a turisták főnökei. Ha pedig valakinél ennivaló van, a hierarchia végképp eldől.
Az utazás egyik külön fejezete volt a közlekedés. A sinkanszen, vagyis a japán szuperexpressz, olyan pontossággal és sebességgel működik, hogy az ember egy idő után már gyanakodni kezd: lehet, hogy nem is vonaton ül, hanem valamilyen nagyon kulturált rakétán.
A sóhajok fája alatt – Forrás: Nagy Ágnes
Persze Japánban sem minden egyszerű. Az étkezések, a nyelvi nehézségek, a szállások és a különleges mindennapi helyzetek számos humoros pillanatot hoztak. De talán éppen ezekből lesznek azok a történetek, amelyeket évekkel később is újra és újra elmesélnek.
És közben végig ott van a történetben a házaspár kapcsolata. Több mint ötven év együtt, közös élmények, apró civódások, megjegyzések, nevetések és az a fajta összhang, amit nem lehet egyetlen útikönyvben sem megtanulni.
Nagy Ágnes beszámolója ezért nem egyszerű japán útinapló. Benne van Tokió nyüzsgése, Kiotó nyugalma, Hirosima megrendítő csendje, Nara szarvasai, a shinkansen száguldása, a japán technika csodái – és egy csabai házaspár, akik együtt vágtak neki a világ másik felének.
A történet végére pedig az is kiderül, hogy egy ilyen utazás nemcsak arról szól, mit lát az ember, hanem arról is, kivel látja.
Mert Japán messze van. Nagyon messze.
De ha az ember jó társaságban utazik, még a világ másik végén is otthon lehet.
És legfeljebb hazafelé már nem azon csodálkozik, milyen okosak a japán vécék, hanem azon, hogy vajon otthon mikor lesz végre ilyen.
***
A részletes sztori Nagy Ágnes Facebook oldalán követhető.
