Többet szánnak az idén az iskolakezdésre a családok

2020. augusztus 11. 16:24 | behir.hu

Az idén gyermekenként átlagosan 33 ezer 560 forintot terveznek elkölteni a szülők az iskolakezdésre, míg tavaly ez az összeg átlagosan 15 ezer és 25 ezer forint között mozgott - közölte a Vatera online piactér 3203 válasz alapján 2020 júliusban saját felhasználói körében végzett online kérdőíves felmérésének megállapítását.

A közleményben részletezik, hogy a válaszadók 13 százaléka 10 ezer forint alatti összegből oldja meg a kötelező iskolaszer vásárlást, és csak minden tizedik család hozza ki 10 ezer és 15 ezer forint közötti összegből a beszerzést.

A kutatásban résztvevők 26 százaléka 15 ezer és 25 ezer forintot áldoz a beiskolázásra gyermekenként, és még ennél is többen vannak azok - 29 százalék -, akik 25 ezer és 40 ezer forintot is hajlandók erre a célra szentelni. Majdnem minden negyedik ember - 22 százalék - még 40 ezer forintnál is többet tervez idén az iskolakezdésre fordítani, akadt olyan is hogy 600 ezer forintot ütemezett be a szeptemberi előkészületekre, ami egy teljes tanulószoba berendezéséhez bútorokkal és informatikai eszközökkel reális összeg lehet - írják a közleményben.

A felmérés szerint az iskolakezdési termékek 79 százalékát inkább személyesen veszik meg a szülők. A hagyományos vásárlást preferálók kétharmada elsődlegesen azért választja a személyes beszerzést, mert van lehetőség megnézni, megérinteni, felpróbálni a megvásárolt dolgokat, harmaduk  pedig a gyermekkel közös programnak tekinti a beszerzőkörutat. Ugyanakkor az esetek közel harmadában online veszik meg az iskolatáskákat, ilyenkor a vásárlók számára a legfontosabb szempont, hogy össze tudják hasonlítani az árakat, elkerülhetik a tolongást, valamint egyszerűen és célirányosan tudnak keresni.

A közlemény szerint a környezettudatosság és a költséghatékonyság egyre nagyobb számban jellemzi a családokat, mivel használt termékeket is keresnek, illetve eladják a feleslegessé vált iskolához kapcsolódó cuccokat.

A Vatera Magyarországon a hazai elektronikus kereskedelem egyik fontos szereplője, az online piactér 2000-ben kezdte meg működését, azzal a céllal, hogy eladók és vevők egymásra találását segítse. Mára a több mint kétmillió felhasználó havonta több százezer sikeres adás-vételt bonyolít.

 

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Kormányinfó: Két egymást követő napon utalják majd a 13. és a 14. havi nyugdíjat

A kormány álláspontja egyértelmű: nem kívánjuk finanszírozni Ukrajna háborúját - jelentette ki a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette: a megtárgyalták azokat a javaslatokat, amelyeket az Európai Bizottság tett Ukrajna megsegítésére, és úgy döntöttek, hogy ez ügyben kikérik az emberek véleményét is, ezért nemzeti petíciót indítanak, hogy Brüsszel ne zálogosíthassa el Európa és Magyarország jövőjét Ukrajna érdekében.
12:07
FEL