Többet költünk, mint Petőfi - Megnövekedtek a magyarok kiadásai

2023. május 13. 08:23 | behir.hu

A 18 és 70 év közötti lakosság 76 százalékának jelentősen, 19 százaléknak pedig enyhén nőttek a költései, mindössze 4 százalék gondolja úgy, hogy nem történt változás a kiadásaiban - derült ki az OTP Bank reprezentatív Öngondoskodási index felméréséből, amelynek összegzését pénteken juttatták el az MTI-nek.

A háztartási kiadások közül leginkább az élelmiszer, az energia és rezsi, valamint az üzemanyag és közlekedés áraiban tűnik fel az embereknek a változás, de jelentős azoknak a száma is, akik a vendéglátószektor, az építőanyag vagy éppen az elektronikai, műszaki cikkek árai terén tapasztalják az emelkedést.

A lakosság nagy része szinte az összes vizsgált területen további jelentős áremelkedésre számít a kutatás szerint, melynek köszönhetően a háztartások már tavaly elkezdték visszafogni a fogyasztásukat: tízből nyolcan az élelmiszereken, az emberek háromnegyede a rezsin, míg 65 százalék a tartós fogyasztási cikkeken igyekszik spórolni. De igen magas azoknak is az aránya, akik a szórakozás és a vendéglátóhelyek látogatásának csökkentésével (64 százalék) vagy éppen az üzemanyag és a közlekedési költségek visszafogásával igyekeznek félretenni.

– A legtöbbeket érintő területen, az élelmiszervásárlásnál tízből heten bizonyos élelmiszereket inkább elhagynak vagy csökkentenek, illetve olcsóbb élelmiszer alapanyagokat vásárolnak, hogy ezzel is spóroljanak. Jelentős számban vannak azok is, akik a megtakarítás növelése érdekében hosszabb lejáratú élelmiszerekből nagyobb mennyiségben halmoznak fel, valamint kevesebbet járnak étterembe vagy ritkábban rendelnek ételt és inkább otthon főznek. Sokan pedig a saját zöldség és gyümölcstermesztésbe belevágva igyekeznek kímélni a pénztárcájukat – sorolta összefoglalójában az OTP Bank.

Forrás: MTI

További programok »

FEL