Többek közt intelligens közlekedésvezérlőre kap hatmilliárdot Békéscsaba

2021. június 4. 10:15 | Varga Diána

Az erről szóló kormányrendelet a napokban jelent meg.

Több mint hatmilliárd forintot kap Békéscsaba önkormányzata, miután a kormány döntött a Modern Városok Program elemei közé tartozó Smart Grid második ütemének támogatásáról. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.

Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képviselője arról tájékoztatott, hogy a kormány ahhoz a két projektelemhez biztosít forrást, amelyhez eddig nem rendeltek összeget. Eszerint 6 071 561 750 forint áll rendelkezésre egy napenergia-termelő, -tároló és -vezérlő rendszer kiépítésére, valamint az „intelligens közlekedésvezérlő és környezetkímélő közösségi közlekedési rendszer” kialakítására.

A forrásból az önkormányzat a tervek szerint tíz darab elektromos meghajtású buszt és a töltésükhöz szükséges töltőoszlopokat szerzi be, valamint a karbantartásához és töltéséhez megfelelő körülményeket biztosító telephelyet építtet, melynek az elektromos energia ellátását a sportcsarnok mellett épülő napelempark biztosítja majd.

A Smart Grid projekt összköltsége már korábban is meghaladta a 3,5 milliárd forintot, amelyből okos közvilágítási rendszer és intelligens közlekedésvezérlő épül, valamint a geotermikus hőt is hasznosítják. A beruházás célja, hogy Békéscsabán nőjön a megújuló energiatermelés, amelyet kihasználva az új sportcentrumot látják majd el, optimalizálják a villamosenergia-költségeket, valamint csökkentsék a széndioxid kibocsájtást.  

További programok »

FEL