Többek között felfüggesztették a helyi autóbuszjáratok közlekedését Szarvason

2020. március 20. 16:54 | behir.hu

Szarvas önkormányzata eddig minden hatásköre szerint lehetséges intézkedést és előkészületet megtett a koronavírus-járvány lassításának és kezelésének érdekében – írja a szarvasi önkormányzat közleményében.

Magyarország Kormánya által 2020. március 11-én kihirdetett egészségügyi veszélyhelyzetre figyelemmel az alábbi rendeleteket hozta meg Babák Mihály polgármester:

  • A háziorvosi rendelők (felnőtt háziorvos, gyermek háziorvos és házi fogorvos és ügyeleti szolgálat) személyes felkeresése helyett az egészségügyi panaszaival illetve gyógyszerfelírási igényeivel rendelési időben telefonon keresse mindenki a saját háziorvosát, aki a telefonos megbeszélés alapján meghatározza a további tennivalókat, illetve gondoskodik a szükséges gyógyszerek felírásáról. Amennyiben nem áll módjában telefonálni, úgy a háziorvosi rendelők várótermében felállított gyűjtőládába elhelyezett írásbeli üzenet formájában közölheti háziorvosával a nevét, lakcímét és telefonszámát, aki felveszi a beteggel a kapcsolatot. Az orvosi ügyelet személyes felkeresése helyett hívja annak telefonszámát a további teendők egyeztetése érdekében. A Szarvasi Szakorvosi Rendelő egészségügyi szolgáltatásainak igénybe vételével kapcsolatos szabályokat az igazgató-főorvos határozza meg és teszi közzé a Szakorvosi Rendelő épületében elhelyezett hirdetmény formájában.
  • A polgármester elrendelte az idősek napközbeni ellátását biztosító valamennyi szarvasi intézményegység működésének szünetelését r2020. március 20. napjától. Ezen rendelkezés visszavonásig érvényes. Az intézményeknek meg kell szervezni az idősek részére nyújtott ellátás otthonukban történő biztosítását a meghatározott óvórendszabályok szigorú betartása mellett.
  • A piac jelenleg a nyitvatartási rendnek megfelelően üzemel, ott a higiéniai körülmények betartásáról folyamatos fertőtlenítés, takarítás útján a Szarvasi KOMÉP Nkft. gondoskodik. Ugyanakkor felhívják a piac területén tartózkodó árusokat és vásárlókat figyelmét arra, hogy a nagy létszámú jelenlétre tekintettel feltétlenül használják a rendszeresített védőeszközöket (szájmaszk, gumikesztyű) és tartsanak egymástól megfelelő távolságot. Az árusok figyelmeztessék a standjaik előtt várakozó vásárlókat a megfelelő, két személy közötti legalább másfél méteres távolság megtartására. A fenti szabályok betartását a piacfelügyelet ellenőrzi, és e szabályok rendszeres vagy nagyobb számú megszegése esetén közérdekből a piac bezárását rendelhetik el.
  • A Szarvason üdülőingatlannal rendelkező, azonban életvitelszerűen más településen élő és ott állandó lakcímmel rendelkező személyek közül többen is az üdülőépületeikben tartózkodnak. Ezért felhívták az üdülőtulajdonosok figyelmét arra, hogy a jelen egészségügyi veszélyhelyzetben célszerű és indokolt az állandó lakóhelyen történő tartózkodás, ahol biztosított a választott háziorvosaikkal való kapcsolattartás és szükség esetén az állandó lakóhely szerinti önkormányzat segítsége is. A rendeletben kérik a lakosságot, hogy üdülőingatlanaikat a veszélyhelyzet elhárultáig csak a halaszthatatlan munkálatok elvégzése érdekében és azok időtartamára használják.
  • Mindazon szarvasi polgároknak, akik szarvasi ingatlanaikba vendégként más, nem szarvasi állandó lakhelyű személyt befogadnak, gondoskodniuk kell arról, hogy a befogadott személyen mutatkozó betegség tünetei esetén ezen személy orvosi vizsgálata és ellátása megtörténjen. A továbbiakban pedig fertőzés megállapítása esetén, amennyiben hatósági karantén elrendelésére nem kerül sor, az önkéntes karantén vállalása az elvárható magatartás a befogadó személy/család részéről.
  • Emellett mindazon személyeknek, akik a járványügyi hatóság által elrendelt kötelező házi karantén hatálya alatt állnak, a kötelező a határozat rendelkezéseit követni, de kétség esetén indokolt valamennyi együtt élő családtagra az elrendelt karantén szabályainak érvényesítése, amennyiben az elkülönített tartózkodásuk nem biztosított.
  • Az egészségügyi veszélyhelyzetre tekintettel a polgármester rendeletben a szarvasi helyi autóbuszjárat közlekedését 2020. március 19. napjával, visszavonásig felfüggesztette. A helyi autóbuszjárat újbóli beindításáról közlemény útján értesítik majd a lakosságot.

Mindezek az intézkedések azonban részleges megoldást jelentenek a lakosság, különösen az idősek együttműködése és felelősségteljes magatartása nélkül! Ezért szeretnék nyomatékosan felhívni mindenki figyelmét a következőkre:

  • Maradéktalanul tartsák be a hatóságok utasításait és javaslatait is!
  • Ha csak tehetik, ne hagyják el otthonaikat csak a legszükségesebb esetben! Használják védőfelszereléseiket, a szájmaszkot, kesztyűt és fontos, hogy gyakran mossanak kezet.
  • A 70. életévüket betöltöttek EGYÁLTALÁN NE hagyják el otthonaikat! Ha a családtagjaik, ismerőseik nem tudnak segíteni, nem tudják ellátni magukat, a szervesi önkormányzat segítséget nyújt ebben. Ezt a segítséget munkaidőben a 06-66-311-122-es telefonszámon vagy a jegyzo@szarvas.eu e-mail címen  és a Béke u. 1-3. postacímen lehet jelezni.
  • Kérik az iskoláskorú fiatalokat, maradjanak otthon és kérik a szülőket ennek a betartatására! A jelenlegi helyzet nem iskolaszünet, és a fiataloknak is kerülni kell a csoportosulást mind a nyílt, mind a zárt területeken!
  • Bevásárlásaik során tartsák meg a józan ész szabta mértéket! Az ellátási láncban nincs fennakadás, a kereskedők tájékoztatása szerint nem kell áruhiányra számítani!
  • Amennyiben a koronavírus tüneteit érzékelik magukon NE MENJENEK HÁZIORVOSUKHOZ. HÍVJÁK FEL ORVOSUKAT, VAGY AZ ORVOSI ÜGYELETET!
  • Vigyázzon minden érintkezéssel, mert a tünetmentes személy is lehet fertőző!

Forrás: Szarvas Város Önkormányzata

További programok »

FEL