Több száz kamion, sok ezer lóerő – Ismét országos találkozó lesz Békéscsabán

2025. június 11. 16:30 | Gulyás Gergő

Június 13. és 15. között immár második alkalommal randevúznak az országutak királyai a békéscsabai repülőtéren, hiszen az előttünk álló hétvégén rendezik meg a II. Országos Kamionos Találkozót. A rendezvényre több mint kétszáz kamionos regisztrált és kétszer annyi kiállító érkezik, mint tavaly.

A tavalyi, első alkalomhoz hasonlóan idén is felvonulással kezdődik majd a találkozó, pénteken 19 órakor kezdődik a látványos felvonulás Békéscsaba utcáin. Ebben az évben közel kétszer annyi kamion érkezik Békéscsabára, ráadásul nemcsak hazánkból, hanem a határokon túlról, Felvidékről és Erdélyből, sőt, Bulgáriából is jönnek majd. Az ilyen nagy rendezvényeknél az egyik legkardinálisabb kérdés a parkolás, a szervezők erre is készültek.

– Odakint van egy nagy füves parkolónk, mintegy 100 hektáron, azon majd ingyenesen lehet parkolni. Ahogy bejönnek a reptérre vezető úton, itt lesz egy kisebb VIP parkolónk, ez körbe lesz kerítve, itt tudnak díj ellenében parkolni. A kamionosok pedig bent, a rendezvény területén tudnak majd megállni, kollégáink parkoltatják be őket megadott rend szerint – fejtette ki Hlásznyik Péter főszervező.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

A háromnapos találkozó számtalan programot kínál az érdeklődőknek. Lesz többek között felni-kitartó és gumi-dobáló verseny, a kamionosok bizonyíthatják rátermettségüket a kerékcsere versenyen, a Barbár 2011 Erősember Sportegyesület tagjai pedig kamionhúzó versenyen mérhetik össze erejüket. A szervezők még ezeken felül is készülnek érdekességekkel.

– Lesz kamionos gyorsulási versenyünk, amit mostantól MNASZ engedéllyel rendelkező amatőr bajnokságnak nevezünk. Itt lesz Kiss Norbi, a Révész Racing hatszoros Európa-bajnoka, aki hozza a versenyszimulátorát. Rengeteg programokkal készülünk, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A gyerekeknek ugrálóvárral készülünk, és egyéb zenés műsorral, szóval várunk mindenkit sok szeretettel a békéscsabai repülőtérre! – fogalmazott Szarka Dániel, ötletgazda-főszervező.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

A vasárnapi zárónapon szintén Békéscsabára érkezik Besenyei Péter műrepülő világbajnok és Guiness-rekorder, aki látványos légi parádéval kápráztatja el a közönséget. A találkozó 12 év alatt és 65 év felett ingyenesen látogatható. Bővebb információk a programokról a találkozó online felületén elérhetők.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

További programok »

FEL