Több pénzt kapnak a közmunkások, ha munkát találnak a versenyszférában

2018. október 29. 18:47 | behir

A kormány november 1-jétől megduplázza az elhelyezkedési juttatását azoknak a közfoglalkoztatottaknak, akik sikeresen helyezkednek el a versenyszférában – mondta el Varga Mihály az MTI-nek. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a munkabér mellett járó elhelyezkedési juttatás ezzel havi 45600 forintra emelkedik, így még jobban motiválhatják a közfoglalkoztatottakat, hogy az elsődleges munkaerőpiacon sokkal magasabb bérezés mellett találják meg a boldogulásukat.

Általános probléma, hogy a közmunkások túlnyomó része valójába beleragad a közfoglalkoztatásba, nem lép tovább új munkahely megszerzése felé, ami azt jelenti, hogy a Orbán-kormány korábbi terveivel ellentétben a közfoglalkoztatás nem igazán töltötte be azt a hídszerepet a piac és a munkanélküliség között, amit vártak tőle. A közfoglalkoztatásból a versenyszférába program célja, hogy a kellő motivációval, szakképzettséggel rendelkező, munkára kész és képes személyek az elsődleges munkaerőpiacon találjanak állást, ezzel is elősegítve a teljes foglalkoztatás elérését - ismertette Varga Mihály. Mint mondta, a program keretében elhelyezkedési juttatást biztosítanak, a támogatás ösztönzi a közmunkást, aki a versenyszférában történő elhelyezkedése esetén pluszjuttatásban részesül mindaddig, amíg a közfoglalkoztatási szerződése le nem járt volna.

A támogatásra az a közfoglalkoztatott is jogosult lesz, aki mezőgazdasági idénymunkában vesz részt, ez 2000 forint pluszjuttatást jelenthet naponta - tette hozzá Varga Mihály kiemelve, hogy az elhelyezkedési juttatást eddig 12 ezer fő vette igénybe. A pénzügyminiszter reményei szerint a programnak köszönhetően országos szinten akár 50 ezren is elhelyezkedhetnek az elsődleges munkaerőpiacon, 2019 végéig.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL