Több mint négyszázmillió forintból újult meg az iskola Dévaványán

2022. március 30. 08:24 | behir.hu

Több mint 400 millió forintból újult meg a Ványai Ambrus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Dévaványán.

Valánszki Róbert, a település független polgármestere az MTI-nek elmondta, az oktatási intézmény három telephelyen működik a városban: az egyikben az alsósok, a másikban a felsősök tanulnak, a harmadikban folyik a művészeti oktatás.

A felújítások egy része sportcélú volt: megújult a tornaterem padlószerkezete, sportburkolatot helyeztek el, az egyik telephelyen az udvari sportpályát újították meg. Itt a tartószerkezetet nem érintő tetőfelújítás is történt. Mindkét helyszínen felújították az udvari betonburkolatot és járdákat készítettek térkőből.

A beruházás másik része a művészeti oktatás fejlesztését célozta: színháztermet hoztak létre megfelelő akusztikai és színpadtechnikai feltételek biztosításával, 55 négyzetméteres színpad megépítésével. Tánc- és hangversenytermet is kialakítottak - sorolta a polgármester.

A beruházás a Gyulai Tankerületi Központ irányításával zajlott, 420 millió forint uniós és kormányzati támogatásból.

Az intézményben 445 tanulót oktatnak, a művészeti iskolába 209 gyerek jár.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Szüleik és nagyszüleik álmait megvalósító fiatalok pályázatait várják

Különleges pályázatot hirdetett a Nemzetpolitikai Államtitkárság: olyan fiatalok írásait várják, akik szüleik, nagyszüleik vagy éppen dédszüleik álmát váltották valóra. Az Örökítők kihívás leginspirálóbb történeteit a Külhoni Magyarok oldalán, Facebook-oldalán, illetve a Képmás.hu-n teszik közzé.
12:24
FEL