Több mint egymillió nézőjük volt a magyar filmeknek 2018-ban

2019. január 5. 14:30 | behir.hu

A legsikeresebb alkotás Herendi Gábor Valami Amerika 3 című vígjátéka volt 372 ezer nézővel – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel pénteken.

A közlemény szerint a decemberben bemutatott, Goda Kriszta rendezésében készült BÚÉK című film mindössze három hét alatt mintegy 160 ezer nézőt csábított a mozikba. Nagypál Orsi első mozifilmjét, a Nyitva című párkapcsolati dramedy-t több mint 54 ezren nézték meg.

 

 

Mintegy 50 ezren látták a Napszálltát

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László Napszállta című alkotására közel 50 ezren váltottak jegyet. Jelentős siker volt Ujj Mészáros Károly thrillere, az X – A rendszerből törölve, Lengyel Balázs első mozifilmje, a Lajkó – Cigány az űrben című szatíra és Milorad Krstic akció-thrillere, a Ruben Brandt, a gyűjtő.

A 2017-ben bemutatott filmek közül tavaly is jelentős nézettséget ért el A Viszkis című Antal Nimród-film (327 ezer nézőből 2018-ban 57 ezer) és az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről című Enyedi Ildikó-film (138 ezer nézőből 2018-ban 47 ezer).

 

 

Klasszikusok a vásznon

A Filmalap által indított digitalizálási és filmfelújítási program részeként számos régi magyar klasszikus is újra moziforgalmazásba került 2018-ban, köztük Az én XX. századom című, első Enyedi Ildikó-film, Várkonyi Zoltán klasszikusa, az Egri csillagok és Bacsó Péter kultfilmje, A tanú. A régi magyar filmek össznézettsége a mozikban 2018-ban meghaladta a 45 ezret.

A közlemény kitér arra is, hogy 2018-ban a klasszikus és új magyar alkotások nézettsége az országos elérésű televíziókban meghaladta a 26 milliót. Kiemelkedő eredményt értek el A Viszkis, a Pappa Pia, a Valami Amerika 3, a Coming out, A martfűi rém és a Dumapárbaj című Filmalap-támogatással készült alkotások.

 

Forrás: MTI/hirado.hu

További programok »

Kultúra

Százszorszép Ovi Galéria újabb szépségekkel

A békéscsabai Százszorszép Művészeti Bázisóvodában olyan gyermekléptékű Ovi Galériát alakítottak ki, ahol megismerkedhetnek az óvodások a helyi alkotóművészek munkáival, és a művészi vénával megáldott óvodapedagógusokéval is. A napokban Tóth Ágnes óvodapedagógus nemezmunkáiból állítottak össze tárlatot.
17:07
FEL