Több Ladics-tárgy is hazatér – történelmi emlékek cserélnek gazdát Gyulán

2024. október 27. 09:34 | behir.hu

A Mogyoróssy János Városi Könyvtár vezetője kereste fel a közelmúltban az Erkel Ferenc Múzeumot – amely a Ladics-hagyatékot is kezeli – azzal a szándékkal hogy több Ladics-tárgyat adjon át a múzeum kezelésébe. A könyvtár teázójában olyan, üvegből és porcelánból készült csészék és poharak, illetve ezüstkanalak vannak egy vitrinben elhelyezve, amelyek a neves polgári család hagyatékából származnak.

A tárgyak jórészt a 20. század elejére datálhatók, de az 1940-es évek utáni időszakból is vannak a gyűjteményben. A használati eszközök között szerepel úgynevezett kúrapohár, amelyből a gyógyvizet itták a fürdőkúrák résztvevői, több ezüst kiskanál, üvegtál, bonbonier, borospoharak és pezsgőspoharak. A műtárgyak között Meisseni porcelán és más, Németországban gyártott darab is fellelhető. A poharak és porcelánok egyértelműen a Ladics-hagyatékból származnak, ezt az is bizonyítja, hogy a könyvtár teázójának vitrinjében áll egy olyan kék mintás kávéscsésze, amely a Ladics-ház állandó kiállításában is szerepel.

A Ladics család Jókai utcai otthonában lakó utolsó leszármazottak 1978-ban hagyták a városra az ingatlant a benne lévő tárgyakkal együtt. Az akkori döntésnek megfelelően a könyvek és az iratok jelentős része a városi könyvtárhoz, illetve a Békés Vármegyei Levéltárhoz került. Az épületet, a berendezést, valamint a könyvek és az iratok kisebbik részét pedig az Erkel Ferenc Múzeum vette kezelésébe. Ez az oka annak, hogy a hagyaték darabjai Gyula több intézményében is felbukkannak.

 

 

Az ingatlanban 1989-ben nyílt meg az a máig is látható kiállítás, amely az országban egyedülálló módon mutatja be a 19-20. századi vidéki polgári életmódot. A gyulai könyvtárba került tárgyakat október 29-én 11 órakor a Ladics-házban adja át Dézsi János, a Mogyoróssy János Városi Könyvtár igazgatója Fekete-Dombi Ildikónak, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatójának és Liska Andrásnak, az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetőjének.

Az eseményen a házba visszatérő tárgyak közül be is kerül a kiállításba a fürdőkúrákon használt, majd onnan hazatérve az utazásra szuvenírként emlékeztető kúrapohár.

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL