A beszélgetés során – melyről a Gyulai Hírlap számolt be – Durkó Károly elmondta: voltak korábban a zenével és a művészettel foglalkozó köteteik, de ez az első, amely ötvözi a kettőt, ráadásul egy élő ember a főszereplője. Kiemelte: több éve ismerik egymást Steigerwald Istvánnal, és megfogta az élettörténete, amely egy tipikus, 20. századi korkép.
Hozzátette: a 128 oldalas albumban látható festményeket bő fél éven keresztül válogatták, majd fotózták, de a folyamat hosszúra nyúlt, többek között azért is, mert időközben előkerültek a rendőrségnek köszönhetően olyan képek, amelyeket korábban elloptak. A munka végeztével tematikusan, időrendi sorrendben, korszakok és tematikák szerint rendezték sorba az alkotásokat.

Székely Árpád felidézte: az 1960-as évek végén szombatonként Gyulán négy helyen is élő zene volt, az egyik rendszeres fellépő a Szabó zenekar volt, amelynek Steigerwald István volt az énekese. Mint mondta, ő szorgalmazta, hogy a zenét semmiképpen se hagyják ki a kötetből.
Steigerwald István felidézte: gyerekként a családjával Elekre menekültek Gyuláról a sváb kitelepítés elől, majd az általános iskola elvégzése után – de még a bizonyítványosztás előtt – Budapestre ment, ott kezdett el foglalkozni az énekléssel is. Aláhúzta: egész életében egy szerető világot keresett, erről szólnak az alkotásai is.
A kötet már kapható az IQ könyvesboltban, illetve a Gyulai Évszázadok Alapítvány megszokott árusítóhelyein.
Forrás: Gyulai Hírlap