A kriptabejárás a Tisza család sírboltjába vezetett, ahol több kiemelkedő történelmi személy között két miniszerelnök is nyugszik: Tisza Kálmán és az 1918 október 31-én meggyilkolt Tisza István is, akinek ezt a napot szentelték.
A felújított kastély fontos helyszíne a magyar történelemnek és rengeteg fontos emléket őriz. A kiállítási tárgyak között az a szőnyeg is látható, amelyen Tisza István elvesztette életét. A muzeális tárgyon még a lövésnyomok is látszanak.

Tárnok Balázs, a geszti Tisza-kastély múzeummenedzsere kiemelte: Tisza István számára rendkívül fontos volt a kastély.
– Érdekesség, hogy a kastélyon belül, – amely szinte teljes egészében, Tiszákhoz köthető bútorzattal van berendezve – volt az apjának, Tisza Kálmánnak egy dolgozószobája. Ezt ő évekig bezáratta, miután édesapja elhunyt. Ő egy teljesen másik teremben rendezte be dolgozószobáját és az édesapja irodájába ment elmélkedni, hogy ihletet merítsen édesapja szelleméből – mondta a menedzser.
Az érdeklődők Ferraris Artúr A történelmi tarokkparti című képét is megnézhették, amelyen többek között Jókai Mór, Mikszáth Kálmán és Tisza Kálmán is szerepel.