Több ezren látogattak ki a CsabaParkba szombaton a családi napra

2022. szeptember 10. 18:35 | Csiffáry Zsuzsanna

A biztonságtechnika, illetve az ingatlanok korszerű és energetikailag előnyös felszereltsége köré fonódott az a családi nap, amelyet szombaton tartottak meg a CsabaParkban felállított sátorban. A programon a család apraja-nagyja egyaránt talál elfoglaltságot, hiszen koncert, kézműves foglalkozás, játékok, standok várták a kilátogatókat.

Szász Zsolt, a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezetője arról tájékoztatott, hogy szombati családi nap egy olyan pályázatnak köszönhetően jött létre, melyben Arad megyével fogtak össze. Hangsúlyozta, hogy sokakat érint az energetikai beruházások, valamint az új, fenntartható technológiák kérdése, a hétvégi kiállítás is ehhez kapcsolódott. Szász Zsolt kiemelte, hogy a legkisebb gazdasági egység a család, minden gazdasági kérdés a családokat érinti a leginkább. A programmal az volt a céljuk, hogy a 21. századi technológiákat felvonultató kiállítást és családi napot szervezzenek az embereknek, amelyen az érdeklődők mélyrehatóbban tájékozódhatnak az ingatlanok előnyeiről és felszereléseiről. 

Hozzátette azt is, hogy a tanulmányokra is hangsúlyt helyeztek, hiszen arról adtak tájékoztatást, hogy hol tart jelenleg az építőipari szakképzés, illetve a szakmaválsztás előtt állóknak is segítettek, amelyben a Békéscsabai Szakképzési Centrum működött közre. 

Mácsai Anna családjával érkezett az eseményre. Mint mondta, nagycsaládosként ritkán jutnak el hasonló programokra, ám amennyiben módjukban áll, szívesen részt vesznek ilyen rendezvényeken.

– Örülök annak, hogy eljöttünk a családi napra, mert mindent megtaláltunk, amire szükségünk van. Van ugrálóvár, kézműveskedés, korszerű technológiai kiállítás – mondta. 

 

További programok »

Itthon

Kié lett a méteres csabai kolbi, a literes gyulai pálesz, a kilós békési sajt?

Tippversenyt indított a minap a Békéscsabai Turisztikai Főpályaudvar és a Munkácsy Emlékház a méter, kilogramm, liter, mint egységes mértékegységek bevezetésének 150. évfordulójára. A játékban legjobban tippelők egy méteres csabai kolbászt, egy kiló kézműves sajtot vagy egy liter gyulai pálinkát nyerhettek. Az eredményhirdetés szerdán zajlott.
09:14
FEL