Tízezer fát ültetnek el tavasszal országszerte

2022. március 30. 06:25 | behir.hu

A Településfásítási program keretében 19 megye 364 településén összesen 10 ezer fát ültetnek el tavasszal.

– A tavaszi ültetési időszak végére, májusra a Településfásítási programnak köszönhetően 1350 településen összesen 36 ezer sorfacsemete díszíti majd a köztereket – mondta el Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára kedden a Csongrád-Csanád megyei Pusztaszeren. Az államtitkár emlékeztetett: az Agrárminisztérium egész országra kiterjedő mozgalmát, a Településfásítási programot 2020-ban hirdette meg először a 10 ezer fő alatti kistelepüléseken, mintegy másfél milliárd forint keretösszeggel.

Mint mondta, a magyar kormány 2050-re célul tűzte ki a karbonsemlegesség elérését. Ennek érdekében az Agrárminisztérium 2019-ben elindította az Országfásítási programot, amelynek célja, hogy 2030-ra 27 százalékra nőjön az ország fával borított területe.

– Az elmúlt több mint két évben a Vidékfejlesztési program keretében az új erdők telepítésére benyújtott támogatási kérelmek meghaladták a 42 ezer hektárt, ami komoly előrelépést jelent – fogalmazott. Az államtitkár hangsúlyozta: a fák ültetésével egyrészt jó minőségű levegőt lehet biztosítani, másrészt javítható az ország környezeti állapota.

Forrás: MTI

További programok »

Gazdaság

NAV: Minden harminc év alatti édesanya szja-mentes januártól

Kedvezően változnak 2026. január 1-jétől a harminc év alatti édesanyák adómentességének szabályai. A kedvezmény jövőre már nemcsak az átlagbérig, hanem a kedvezmény alapját képező jövedelmek teljes összege után érvényesíthető, és a kedvezmény ettől az időponttól a 2023 előtt született gyermekek után is igénybe vehető - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2025. december 19. 17:52
FEL