Tizennégy internetezőtől csalt ki pénzt

2018. március 8. 12:42 | behir.hu

A Békés megyei rendőrség vádemelést javasol egy pusztavacsi férfi ellen, aki a gyanú szerint többeket megkárosított.

Internetes csalás gyanúsítottja ellen javasol vádemelést a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya. A 45 éves pusztavacsi M. János számlájára 2017 júliusában Budapestről, Bács-Kiskun, Békés, Borsod, Győr-Moson-Sopron, Pest, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékből tizennégyen utaltak át különböző összegeket - írja közleményében a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság. Mindannyian internetes hirdetésre jelentkeztek.

Egy kunágotai nő konyaszekrényt akart vásárolni, ketten motorcsónakot, tizenegyen pedig medencét szerettek volna venni. Húszezer és százezer forint közötti összegeket utaltak át M. Jánosnak. A meghirdetett dolgokat a vásárlók nem kapták meg, és a pénzüket sem kapták vissza. A pusztavacsi férfit a kunágotai nő feljelentése után a Békés megyei rendőrök azonosították és fogták el.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság az üzletszerűen elkövetett csalás miatt folytatott nyomozást 2018. március 8-án lezárta, és a büntetőeljárás iratait a napokban a 45 éves M. János ellen vádemelési javaslattal továbbítja a Battonyai Járási Ügyészségre.

 

További programok »

FEL