Könnyű pénzkeresetnek indult, büntetőeljárás lett a vége

2021. december 19. 15:25 | behir.hu

Könnyű pénzszerzési lehetőségnek gondolta a csalást egy gyulai férfi. Hónapokig hirdetett egy népszerű internetes oldalon olyan dolgokat, amik nem is voltak nála.

Játékkonzolokat, okosórát kínált, többen vásároltak is tőle. Előre elutalták a vételárat, de csomagot nem kaptak. A Gyulai Rendőrkapitányság a férfi ellen csalás miatt büntetőeljárást indított, a nyomozás adatai szerint 35 internetező utalt neki összesen több százezer forintot.

A gyanúsított kihallgatásán elmondta, hogy pénzre volt szüksége, ezért kezdett el hirdetni és kérte előre utalással a vételárat. Később megbánta, hogy többeket megkárosított, így volt, akinek visszautalta a pénzt. A jövedelmezőnek látszó üzletnek a rendőrségi eljárás véget vetett, a Gyulai Rendőrkapitányság a büntetőeljárás iratait 2021. december 17-én vádelemelési javaslattal továbbította az ügyészségre.

Forrás: Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL