Tizenéves testvérpár a Stream Szerdában

2021. január 20. 11:19 | behir.hu

„Egy lány vagyok csupán a sok közül” és egy srác, „ki vidékről a városba került”, talán ez lehetne a mottónk – tartja magáról a Békéscsabán született, a romániai Vadász településen élő Szabó Viktória és Szabó Hunor, akik a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ Stream Szerda sorozatának következő fellépői.

A testvérpár a Gyulai Román Gimnáziumban tanul, Viktória 17, Hunor 14 éves. Kicsi koruk óta énekelnek, zenélnek, vesznek részt kulturális eseményeken. Tagjai a Nagy-Laczkó Balázs által vezetett Gyulai Művészklubnak és a Caliopé Színjátszókörben is dolgoznak Beszterczey Attila kezei alatt. Viktória és Hunor rutinos fellépőnek számít; 2019-ben és 2020-ban részt vettek az NKA megbízásából Orbán Tamás által megrendezett, kisiskolás gyerekeknek készült Betűvető című könnyen és játszva tanító animációs sorozatban, 2019-ben szerepeltek a Toldi című gyulai filmben.

 

Szabó Viktória (fotó: Erkel Ferenc Művelődési Központ)

 

Persze van még néhány érv arra, miért is érdemes megnézni az Erkel Ferenc Művelődési Központ Stream Szerda sorozatában január 20-án 18 órakor kezdődő műsorukat.

Hunor 10 évesen főszerepet játszott két éven keresztül Budapesten, a Tulipán Tündér Produkció által megrendezett Álomutazó Mese Musical-ben, amit Juronics Tamás rendezett. Játszotta Bornemissza Gergőt a Békéscsabai Jókai Színház tavaly bemutatott Egri Csillagok című produkciójában és ő volt kicsi Mózes Wass Albert: Tizenhárom almafa című drámájának előadásában. 2020 áprilisában megnyerte az István a király iskolába megy című rockopera főszerepét is. Tavaly karácsonyra megjelent Hunor Karácsony Musical című munkája, melyet együtt énekeltek fel; ebben ismert költők verseit zenésítette meg az ifjabbik Szabó testvér.

 

Szabó Hunor  (fotó: Erkel Ferenc Művelődési Központ)

A két tehetséges fiatal a koronavírus miatt mostanában elsősorban a YouTube-on tevékenykednek, de VHA Group (Production) néven nemcsak ott, hanem a Facebookon és az Instagramon is megtalálhatók.

További programok »

FEL