„Tisztán is jó a buli!” - sokkoló bemutató fiataloknak (videóval)

2016. április 8. 15:23 | Balázs Anett

Szórakozóhelyről hazafalé tartó részeg fiatalok ütöttek el két kerékpárost Gyulán. Az egyikük a helyszínen az életét vesztette. Szerencsére ez csak egy szimulációs gyakorlat volt, melyet a Gyulai Rendőrkapitányság tartott pénteken. A „Tisztán is jó a buli!” elnevezésű program célja, hogy felhívják a középiskolás diákok figyelmét az ittas vezetésből származó balesetek következményeire.

Klobusitzky György szemléletes előadásában a leggyakrabban előforduló diszkóbalesetekről beszélt, amelyet a fiatalok nagy érdeklődéssel hallgattak. A rendőrség nem csak beszélt az esetekről, de egy élethű gyakorlattal szemléltette is, hogy milyen visszafordíthatatlan következményei lehetnek annak, ha valaki ittasan ül a volán mögé. A tragédiával végződő látványos szimulációt közel 500 diák nézhette végig, akiket szinte sokkolt a mentősöket és katasztrófavédőket is felvonultató gyakorlat.

– Nagyon megérintett, mintha igazi lett volna. Amikor megjelent a színész és ő volt az apja, mármint eljátszotta, az volt a tetőfok. Akkor már majdnem könnyek csordultak ki a szememből – vallott élményeiről az egyik résztvevő fiatal. Másikuk azt mondta: elgondolkodtaták a látottak, ezután komolyabban veszi a hétvégi szórakozásokat és ittasan nem ül kocsiba.

A drasztikus módszerrel a rendőrség a fiatalok felelősségtudatát akarja felébreszteni.

– A cél az volt, hogy valóban komolyabban vegyék a fiatalok a közúti közlekedést, és lássák azt: a másodpercek törtrésze alatt kialakulhatnak olyan veszélyhelyzetek és történhetnek olyan tragédiák, amelyek egészen mélyen érintik őket és a családjaik életét, akár hosszú időre  – hangsúlyozta dr. Vargáné dr. Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Szakmai felmérés még nem történt, mennyire hatásos a bemutató, de az biztos, hogy a diákok hetekig beszélnek még róla. A szakemberek azt remélik, egy-egy ilyen előadásnak köszönhetően a fiatalok elkerülik a tragédiákat.

FEL