Templom épült a mezőberényi cigánytelep közepén

2025. május 20. 17:53 | behir.hu

Mezőberény Delhinek nevezett, romák lakta városrészén épült fel Magyarország első pünkösdi cigány temploma. Delhiben minimális azoknak a száma, akik szakmával rendelkeznek, a gyermekek a szabadidejüket leginkább a telepen élő barátaikkal közös játékkal töltik, ezért is bír különösen nagy jelentőséggel a templom felépülése számukra, ahol a hitéleti tevékenység mellett oktatásokat, egyéb közösségi rendezvényeket is szerveznek majd.

A templom Surman László békési lelkész, író-költő, kezdeményezésére vált valóra, ő ugyanis 2018-ban kapta az építkezés gondolatát, amit nemsokára tettek is követtek. Az út nem volt könnyű, a központi támogatáson túl a beruházás költségeinek nagy részét adományokból kellett fedezni.

Olyan közösségi térként kívánunk működni, ahol lehetőség van szakmai, vagy akár érettségi képzések megszervezésére is. Célunk, hogy minden olyan lehetőséget megteremtsünk a helyieknek, ami előrelépést hozhat számukra az élet különböző területein” – fogalmazott Surman László. A Pünkösdi Cigánymisszió a Miskolci és a Tokaj-Hegyaljai Egyetemmel közösen szociológiai kutatásokat is végzett a környékbeli emberek helyzetéről, amiben olyan eredmények láttak napvilágot, hogy a telepen élők számára jelentős életváltozásokat hozhat egy hitéleti közösség rendszeres jelenléte.

„Tudományos módszerekkel azt vizsgáltuk, hogy a megtérés milyen mértékben változtatta meg a helyi lakosság életét, és kimondhatjuk, hogy jelentősen. A békési telep egyharmadánál ez a folyamat döntő életmódváltást hozott a szegénység ellenére. A hit azért is fontos, mert ameddig az emberek bele vannak ragadva a reménytelenségbe, addig nem lehet komoly változást elérni. A telepen a legtöbben közmunkából, szociális ellátásból, alkalmi munkából élnek„ – emelte ki a felmérés kapcsán dr. Kotics József egyetemi docens.

A múzeum, sport, vagy éppen a könyvtár a legtöbb esetben teljesen elérhetetlen a helyben élő fiatalok számára, ami óriási hátrányt okoz a jobb helyzetben élő gyermekekkel szemben.

A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió 1996 óta nyújt segítő kezet a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegeinek. A békési központú szervezet ma már számos területen nyújt szolgáltatásokat, így a szociális alapellátásban, az oktatásban és különböző missziós tevékenységeikben egyaránt.  Ma a misszió és a hozzá kapcsolódó, több mint 40 szervezet összesen közel 1300 munkavállalót alkalmaz. Több, mint 200 gyülekezet tartozik hozzájuk. Tevékenységeivel Magyarországon közel 500 településen jelen van, továbbá a Kárpát-medencére is kiterjed működési területe. A misszió kezdeményezései által közvetlenül elért roma emberek száma jelenleg meghaladja a 25.000 főt, a szociális ellátás területén a 12.000 főt.  Mint mondják, több mint negyedévszázados működéssel a hátuk mögött, egyre inkább szembesülnek a sürgető szükségekkel, amelyek megválaszolására széleskörű megoldásokat kínálnak.

A mezőberényi templom átadását a tervek szerint 2025. június 27-én tartják majd.

További programok »

Kultúra

FEL