Félkész állapotban van a berényi Delhi templom – további forrásokra van szükség

2022. június 29. 08:30 | Szabó Judit

Templomot épít Mezőberényben a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziója. Az alapot február elején ásták ki, az építkezés első üteme befejeződött, mintegy 39 millió forintból. Ahhoz, hogy a templom teljesen elkészüljön, a missziónak további támogatásokra van szüksége.

A Delhinek nevezett városrész Mezőberény romák lakta városrésze. A jobb lehetőségek érdekében a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziója egy templomot épít e városrészre. A Cigány Módszertani és Kutatóközpont igazgatója elmondta, hogy nemrégiben Békés "Párizs" városrészén is épült egy templom, ami nagyban segtette a romák fejlődését, változását. 

– Nagyon szeretnénk egy olyan közösségi térként működni itt is, ahol az emberek bejöhetnek egy képzésre, bejöhetnek egy szakma megszerzésére akár, vagy akár érettségi képzést is megszervezni ezen a helyszínen. Cél, hogy minden olyan lehetőséget megteremtsünk az itt élő embereknek, ami előrelépést jelenthet nekik az élet bármely területén – fogalmazott Surman László.

Fotó: behir.hu

 

A templom jelenleg ötven százalékos állapotában van, az építkezés leállt, elfogyott a támogatás. Surman László kiemelte, hogy várják a támogatásokat, valamint ők is tesznek azért, hogy a maradék  pénz összejöjjön, és folytatódjon a munka. Mint mondta, dolgoznak rajta, hogy segítséget kapjanak.  

A továbbiakban szeretnék, hogy elkészüljön az épület külső szigetelése, valamint a nyílászárók beépítése. Egy napkollektoros technika segítségével szeretnék a fűtésrendszert kiépíteni, valamint egy olyan hűtő-fűtő klíma beépítését tervezik, ami alkalmas az évszaknak megfelelő működésre. 

Fotó: behir.hu

A támogatásokat a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziónál fogadják, személyesen pedig Békésen, a Verseny utca 7. szám alatt. Emellett készülnek irodalmi találkozóra, ahol a Surman László által megírt verseskötetet mutatják be.

Az épületnek külsejében is templom jellege lesz, és mintegy 100-120 főt fogadhat be. Az első ütem 39 millió forintba került, ahhoz, hogy a templom teljesen elkészüljön, a missziónak további támogatásokra van szüksége.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL