Tematikus filmnapot rendeztek Gyulán

2021. július 29. 07:48 | Gyemendi Réka

"Ugyanarra nézünk, mégis mást látunk" – ezzel a címmel rendeztek tematikus filmnapot Gyulán, az Almásy-Kastély Látogatóközpontban szerdán. A fogadótérben olyan, Gyulán forgatott kisfilmeket vetítettek napközben, amelyek más-más alkotókhoz köthetőek. Este pedig egy éjszakai filmvetítéssel készültek a látogatóknak.

A Gyulai Tematikus Filmnapot a "Humán szolgáltatások fejlesztése a Kelet-Békési térségben című projekt" részeként rendezték meg.

– A projekt keretében nagyon sok mindennel foglalkozunk, széles a spektrum, amit a projekt felölel. A tematikus filmnap a projektünk közösségépítő tevékenységéhez tartozik. Azért a filmeket választottuk, mert azt gondoljuk, hogy a filmeken keresztül egészen más világ mutatkozhat be, hiszen ahány alkotó, annyiféle nézőpont. Gyulán élünk és a turizmus nagy erőssége a városnak, rengeteg film készül a városról. Sok olyan része van, amire még mi gyulaiak is rácsodálkozunk, hiszen a hétköznapokban elsiklik felette a szemünk. Ezeknek a filmeknek kösznhetően viszont észrevesszük, hogy milyen gyönyörű környezetben is élünk – fogalmazott Krista-Parászka Ágnes közösségfejlesztő média manager. Hozzátette: a délután során vetített filmek közé helyi alkotók munkáit is beválogatták.

 

 

A nap zárásaként Gyul Város Önkormányzata és a Co-cultured Projekt bemutatta a városban forgatott, Toldi című nagyjátékfimet az Almásy-Kastély kertjében, ahol az alkotókkal is lehetőség nyílt egy beszélgetésre. 

 

 

 

 

További programok »

Itthon

Megtört a jég: idegenben is győzött a Békéscsaba 1912 Előre

A BVSC-Zugló együtteséhez látogatott a Békéscsaba 1912 Előre csapata a labdarúgó NB II 19. fordulójában vasárnap. A mérkőzés egyetlen gólját a 72. percben Daru Bence szerezte, aki ezzel első találatát ünnepelhette a lila-fehérek színeiben. A siker kettős örömet jelentett: a csapat először tudott idegenben győzni ebben a szezonban, és Daru Bence is betalált, így végül 1–0-s győzelemmel ért véget a mérkőzés.
2026. február 22. 17:19
FEL