Téltemető tűzgyújtás a Lencsési Közösségi Háznál

2023. február 25. 10:05 | Such Tamás

A Lencsési Közösségi Ház a Farsangi rendezvénysorozatát péntek délután, több párhuzamos eseménnyel zárta. A Természetjáró kör Tavaszköszöntő Vigadalma ugyan zártkörű volt, a Paleo klub tagjai farsangi ételbemutatóval és -kóstolóval kedveskedtek az érdeklődők számára. Azt követően téltemető tűzgyújtás zajlott a közösségi ház mögötti szalonnasütő helyen.

– A Lencsési Közösségi Ház tevékenységében hagyomány, hogy a nagyobb ünnepkörökhöz mindig egy rendezvénysorozatot állítunk össze. Ilyen a farsang, a húsvét, az advent. A farsangi programsorozat öt eseményből állt össze, amelyekbe igyekeztünk bevonni a házban működő csoportokat. A télűző tűzgyújtást tavaly már megejtettük, így hagyományt ápolva ismét megrendezzük – mondta a rendezvény előtt Takács Péter intézményvezető.

 

Takács Péter – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Takács Péter – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

A tűz mellett a Természetjáró kör vendégei is megjelentek. Többek között a kötegyáni Ungvári Mihály Művelődési Ház nyugdíjas énekkara – Borbély József alpolgármester vezetésével. Illetve a Gyulai Kert- és Tanyatulajdonosok Egyesületének a tagjai; elnökük Nyíri Mihály. Miután meggyulladt a tűz, a kötegyáni Hajdú Jánosné egy kiszebabát is tett a vöröses lángok közé.

***

Petőfi Sándor A tavaszhoz című versét Csépai Imréné Vera nyugalmazott pedagógus szavalta el; a muzsikát a Kemény Gitárklub szolgáltatta. A tűzmesterek pedig Erdei Lajos, Mohácsi Mátyás Kertbarát Kör vezetője és Takács Péter voltak.

 

Galéria

További programok »

FEL