Telefonos csalókra figyelmeztet a rendőrség

2018. július 30. 14:31 | behir.hu

Telefonos csalás áldozata lett egy békési nő, akitől adategyeztetés ürügyén csaltak ki több százezer forintot.

Telefonos csalásról érkezett bejelentés a rendőrségre július 27-én, 20 óra 30 perc körül - írja a police.hu. Egy békési nőt pár perccel 20 óra után egy számára ismeretlen férfi hívta fel és az egyik szolgáltató munkatársának adta ki magát. A hívó azt mondta, adategyeztetésre van szükség a nő meglévő előfizetésével kapcsolatban, ezért megkérdezte nevét és címét, majd a bankkártyája számát és háromjegyű biztonsági kódját. Miután a sértett megmondta a kért adatokat a férfi megköszönte a segítséget, majd bontotta a vonalat. A nőnek utólag gyanússá vált a beszélgetés, emiatt értesítette a rendőrséget. A kiérkező rendőrök azonnal kérték, hogy tiltassa le a bankkártyáját. A nő felhívta a bank ügyfélszolgálatát, ahol az ügyintéző tájékoztatta, hogy az elmúlt fél órában hat sikeres átutalás történt a számlájáról, több százezer forint értékben. 

A történtek kapcsán, a rendőrség ismételten mindenkit arra kér, hogy legyen elővigyázatos. Soha ne adják meg ismeretlen telefonálónak személyes, illetve banki adataikat! Akinek ismeretlen telefonáló mobilszolgáltató nevében telefonál, adategyeztetés, vagy nyereményjáték miatt, hívja fel a szolgáltató cég információs vonalát és kérdezze meg, hogy valóban tőlük érkezett-e a hívás.

Amennyiben gyanús hívást fogadnak, vagy csalás áldozatává válnak a lehető legrövidebb időn belül értesítsék a rendőrséget a 112-es segélyhívón.

 

További programok »

Itthon

FEL