Tavasszal és nyáron is jó választás a CsabaPark

2023. május 21. 08:10 | Mikóczy Erika

Április utolsó hétvégéjén nyitotta meg kapuit a CsabaParkban található kalandpark. Hogy milyen volt a fogadtatás, mikor vehetők igénybe az új attrakciók, és emellett még milyen szolgáltatásokkal várják az érdeklődőket, arról dr. Zelenyánszki Miklós cégvezetőt kérdeztük.

– Az április végi hosszú hétvégén megnyitottak a CsabaPark attrakciói. Milyenek voltak az első tapasztalatok?

– Nagy örömünkre sok érdeklődőt vonzottak már az első alkalommal is ezek az attrakciók. Több család illesztette be a hosszú hétvégi programjába a CsabaPark meglátogatását, az új eszközök kipróbálását. A legnépszerűbb talán a hófánkpálya volt, mivel ott a kisebbek is könnyedén lecsúszhattak. Szintén sokan választották a fák között található magaslati kötélpályát, vagy a mászófalat, ahol kisebbek és nagyobbak is próbálkoztak. A bátrabbak pedig kipróbálták az óriás kötélpályát is, és a kilátótól indulva – a tó felett – átcsúszhattak a tó túlsó partjára.

 

 

– Mikor tart nyitva a kalandpark, és az ettől eltérő időpontban hogyan vehető igénybe?

– Üzemszerűen csak hétvégen van nyitva a kalandpark, de csoportok jelentkezése esetén, előzetesen egyeztetett időpontban, akár hétköznap is igénybe vehető. A 20 fő az a minimális létszám, amelynél már fogadni tudunk csoportot az animátorainkkal.

 

– Az első alkalommal 20 százalékos kedvezményt kaphattak a csabai lakosok. A továbbiakban számíthatnak árengedményre az itt élők?

–  A nyitáskor volt egy nagyobb akciónk, de a békéscsabaiak ezután is kapnak kedvezményt: a lakcímkártya felmutatása ellenében 10 százalékkal olcsóbban vehetik igénybe a kalandpark elemeit.  

 

 

– Mi mást ajánlana még az érdeklődők figyelmébe a CsabaPark szolgáltatásai közül?

– Gyereknapra színes programokkal készülünk a Körte sor felőli részen, és lesz Color of Love fesztivál is május 19-én, majd a nyáron azt még több program követi. Természetesen folyamatosan várja a vendégeket az étterem; esküvőkre, családi ünnepségekre, rendezvényekre pedig kibérelhető a Kolbászmúzeum, a Bormúzeum, vagy nagyobb létszám esetén a Pálinkamúzeum. Ismét menetrendszerűen jár hétvégente a KolBusz, de óvodai csoportok, iskolai osztályok akár más napokon is kibérelhetik, ehhez ajánlat a 20/356-1777-es telefonszámon kérhető. Emellett természetesen a látogatók rendelkezésére állnak a játszóterek, a futófolyosó, a fitneszelemek, illetve a kibérelhető műfüves focipálya is. Tavasszal és nyáron is jó választás tehát a CsabaPark.

 

Elérhetőségek

Email: csabapark@bcsvarosfejlesztes.hu  

Honlap: csabapark.com

Rendezvényekkel, esküvőkkel kapcsolatban Fazekas Lili rendezvényszervezőt kereshetik a 06-20/454-5713-as számon.

Összejövetelek, ebédek, vacsorák, éttermi szolgáltatások ügyében Zahorán Szabolcs étteremvezető nyújt segítséget a 06-20/356-1777-es telefonszámon.

Céges ügyekben dr. Zelenyánszki Miklós cégvezetőhöz fordulhatnak a 06-20/298-7885-ös telefonszámon.

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL