Tartalmas évad előtt áll a Viharsarok Táncszínház, megnyílt a következő évad

2022. szeptember 5. 18:50 | Csiffáry Zsuzsanna

Ünnepi műsorral nyitották meg a Viharsarok Táncszínház új évadát. A táncszínház művészeti vezetője úgy fogalmazott: tartalmas és izgalmas évadot kezdenek a táncosok az idei évben is.

A Viharsarok Táncszínház szeptember 5-én, 17 órától várta az érdeklődőket nyilvános évadnyitójára a Balassi Bálint Táncművészetek Házában. A műsor részeként elsőként beszámolót hallhattak az érdeklődők az előző időszakban megvalósult programokról, valamint a 2022/2023-as évad tervezett eseményeiről, bemutatóiról.

Mlinár Pál, a Viharsarok Táncszínház ügyvezető igazgatója ismertette, hogy az előző évadban 154 előadást tudhatnak maguk mögött, és több mint 20 településen léptek fel. 

Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója köszöntő beszédében kitért a teátrum és a Viharsarok Táncszínház szoros együttműködésére, illetve hangsúlyozta, hogy a táncszínház nagyon nagy utat tett meg azért, hogy ne csak a néptánc, hanem valamennyi táncműfajban minőségi előadásokat produkáljon. 

Varga Tamás, Békéscsaba kultúráért felelős alpolgármestere hangsúlyozta a kulturális intézmény fontosságát, és kifejtette abbéli reményeit, amely szerint egyre többen fognak érdeklődni a színház és a táncművészetek iránt.

Ifj. Mlinár Pál, művészeti vezető arról tájékoztatta a közönséget, hogy idén is tartalmas és izgalmas évaddal készülnek. A Békéscsabai Jókai Színházzal folytatott szoros együttműködésnek köszönhetően három új darabban szerepelnek, elsőként december tizenhatodkán a Drakula fantázia horror-rockban mutathatják meg magukat. Később Koltai Gábor rendezésében az Ördögölő Jósiás című darabban táncolnak, majd februárban Pincés István rendezésében láthatják a Hétalvó című japán népmese feldolgozását, amelyben szintén közreműködnek majd. 

- A legjobban Rejtő Jenő: A szőke ciklon című művének táncos adaptációját várjuk, amely egyúttal a legnagyobb kihívás is lesz, hiszen ez a Viharsarok Táncszínház önálló műsora  – mondta el Ifj. Mlinár Pál. 

 

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL