Szeptember 13-án zártkörű évadnyitó ülésen köszöntötte Seregi Zoltán direktor a teátrum művészeit és dolgozóit. Az évados tervek felvázolása után két kollégát is ünnepeltünk: Laurinyecz Zoltán, a festőtár vezetője 25 éve dolgozik színházunkban, Jancsik Ferenc színművész pedig – az itt eltöltött 45 évad után - a Békéscsabai Jókai Színház Örökös Tagja megtisztelő címben részesült. Szeretettel gratulálunk nekik és további eredményes munkát kívánunk!
Két változásról is tájékoztatunk kell Önöket. Szerzői jogi akadályok miatt a 2025-2026-os évad Stúdióbérletében meghirdetett Müller Péter – Seress Rezső: Szomorú vasárnap című zenés színmű helyett Patrick Hamilton: Gázláng című előadását mutatjuk be. Valamint – szintén szerzői jogi akadályok miatt – az évad első nagyszínpadi produkciója, Koltay Gábor nosztalgia musical-je a továbbiakban Azok a boldog szép napok – Frédi és Lina álma címen kerül színpadra.
Nagy kaland vár kollégáinkra! Lezsák Sándor: Nyolcvan vödör levegő című színműve Merő Béla rendezésében, Tarsoly Krisztina és Bartus Gyula színművészek előadásában meghívást kapott a III. TÜRKSOY Nemzetközi Színházi Fesztiválra, melyet Aktauban, Kazahsztánban rendeznek meg. Művészeink szeptember 25-én lépnek színpadra – egyedüli magyar, sőt, egyedüli európai résztvevőként.
Ne feledjék! Október 3-ig még megválthatják színházbérletüket a 2025/26-os évadra, ajánljuk figyelmükbe a Stúdióbérletet! Jegyet is vásárolhatnak bármelyik bérletes előadásunkra! Mind műfajilag, mind tematikailag változatos repertoárral és hatalmas szeretettel várjuk Önöket – jöjjenek el, és legyenek részesei a színház varázslatos világának!
Szepsi-Szente Éva Kisanna