Tárlatvezetést tartottak a néptáncosoknak a Munkácsy Mihály Múzeumban

2023. június 16. 10:00 | Vincze Attila

Szakmai tárlatvezetésen mutatták be csütörtökön a Viharsarok Táncszínház tagjainak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Békés vármegyei vonatkozásairól szóló kiállítást a Munkácsy Mihály Múzeumban. A tárlat július másodikáig tekinthető meg.

A tárlatvezetést a múzeum történésze tartotta a társulat megjelent táncosainak. Forrainé Kovács Márta a behir.hu-nak elmondta, hogy a március 28-a óta látogatható a Pesttől Aradig, eufóriából – letargiába 1848–49-es események és Békés megyei vonatkozásaik című időszaki kiállítás, amely már eddig is számos érdeklődőt vonzott. Mint fogalmazott, több diák is látta a tárlatot, hiszen általános és középiskolákat kerestek meg azzal, hogy rendhagyó történelemórákat szervezzenek a múzeumban.

A kiállítás az 1848-49-es országos eseményeket hangsúlyozza, viszont bemutatja a vármegyei történéseket is. 

– Az itt látható 122 tárgy eredeti, az akkori időszakból való. Nagyon neves személyekhez kötődő tárgyakról beszélünk, például Damjanichtól, Kiss Ernőtől, Lázár Vilmostól vagy éppen Batthyánytól származnak, tehát érdemes megnézni – részletezte.

 

 

A Viharsarok Táncszínház tánckarvezetője kiemelte, hogy mivel a társulat a tárlat tavaszi megnyitóján fellépett, a múzeum vezetése cserébe egy ingyenes tárlatvezetésen fogadta a táncművészeket. Mlinár Péter megjegyezte, hogy a kulturális intézmény régóta együttműködik a táncszínházzal, a tárlatok megtekintése pedig egyfajta inspirációt is jelent a társulat számára. 

– A szakmánkból adódóan a néptáncon belül mindenféle történelmi korral foglalkozunk, így egy-egy ilyen alkalom mindig nagyon jó inspiráció számunkra, hiszen visszarepülünk a múltba. Itt olyan tárgyakat láthattunk, illetve történeteket hallhattunk, amelyek segítenek bennünket a későbbi munkáinkban – zárta gondolatait. 

További programok »

FEL