Tánc: Csabai bronzérem Csehországból

A békéscsabai FitDance Center SE táncosai a csehországi Karlovy Varyban mérték össze tudásukat Európa legjobb hip-hop táncosaival. A versenyen számos európai ország bajnokcsapata és duója vett részt.

Nagy reményekkel indult útnak a csabai csapat tagjai, hiszen a múlt évben már volt alkalmuk belekóstolni egy Európa-bajnokság hangulatába – írja az egyesület közleményében. A kontinensviadalnak ugyancsak Karlovy Vary adott otthont és akkor első nekifutásra rögtön döntőbe is került a Kids Crew csapata kadett korcsoportban.

Akik ismerik a Hip Hop Unite nemzetközi mezőnyét, azok tudják, hogy itt nagyon komoly harc folyik a magas létszámú mezőnyben már a döntőbe jutásért is, a dobogóhoz pedig kiemelkedő teljesítményt kell nyújtani.

A FitDance Phoenix Force 12. helyen végzett. A középdöntő után épphogy kicsúsztak a junior korúak döntőjének mezőnyéből. A Kids Crew azonban beküzdötte magát a legjobb tíz közé, pontos, szép produkcióval Európa nyolcadik legjobb csapataként vehették át oklevelüket.

A FitDance EB-csapatának legeredményesebb egysége a junior korú Vári Zsófi és Ancsin Réka duója volt, akik bronzéremmel tértek haza. A lányok óvodás koruk óta táncolnak az egyesületnél és a sok tanulással, fejlődéssel eltöltött év után, alig tizenhárom évesen felállhattak a dobogó harmadik fokára.

– Nagyon büszkék vagyunk minden versenyző egységünkre! Szavakkal leírni nem lehet, milyen fantasztikus érzés a dobogón látni két tehetséges és boldog gyerkőcöt a magyar zászlóba burkolózva! – mesélte büszkén Kerekes Judit.

A FitDance Center SE vezetője hozzátette, hogy a figyelemreméltó eredmények nem születhettek volna meg Hartmann Gábor, a Quantum XXL koreográfus munkája és a szülők támogatása nélkül.

Megosztás:

Címke: , ,