Tanácsadással, gyöngyfűzéssel várták az érdeklődőket a Csaba Centerben

2022. január 21. 10:55 | Szabó Judit

A Mályvavirág Alapítvány Életem Gyöngye projektjének újabb állomásával folytatódott az Európai Méhnyakrák megelőzési hét alkalmából szervezett rendezvénysorozat csütörtökön, Békéscsabán.

Idén 16. alkalommal rendezik meg az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hetet. A rendezvény célja, hogy felhívják a figyelmet a rendszeres szűrés fontosságára, hiszen a méhnyakrák a 45 éven aluli nők körében a második leggyakoribb betegség.

– Békéscsaba több éve csatlakozott a rendezvényhez. 2008 óta – amíg az állam nem vállalta át ezt a feladatot – a város a saját költségvetésének terhére állta az itt élő lányok HPV vírus elleni védőoltásának költségeit – emlékeztetett Nagy Ferenc alpolgármester a Csaba Centerben megtartott eseményen. – Ahhoz, hogy mindenki éljen a védőoltások lehetőségével, sokat kell még dolgozni az aktivistáknak – tette hozzá.

 

Méhnyakrák Megelőzési Hét

 

A statisztika szerint évente megközelítőleg 500 páciens veszíti életét a méhnyakrák megbetegedés következtében. Ez annak tudható be, hogy a lakosság mindössze 37 százaléka vesz csak részt a szűréseken.

Szeberényi Zsolt, a Békés Megyei Központi Kórház Dr. Réthy Pál Tagkórházának Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa beszédében kitért arra, hogy a szűrések elmulasztásának több oka is lehet. Az egyik, hogy a lakosság nem elég megfontolt, de adott esetben nem kapnak elég információt vagy nem győződtek meg a szűrés fontosságáról.

– Ezek a rendezvények erre valók, hogy ez a szűrési kedv javuljon, ezáltal ez a megelőzhető betegség eltűnjön a palettáról – emelte ki a főorvos.

A rendezvényen átadták a Mályvavirág nagykövet emlékplakátot, melyet Nagy Ferenc, dr. Szeberényi Zsolt és Szántó Zalán diákpolgármester vettek át.

A szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy fontos a rendszeres rákszűrés, hiszen csak így lehet megelőzni ezt a betegséget.

 

 

További programok »

FEL