Szünetel a labdarúgás, de Mezőmegyeren a jövőt építik

2020. április 19. 12:28 | Papp Ádám Sándor

Aranykorát éli Mezőmegyeren a labdarúgás, hiszen az elmúlt években jelentős fejlesztések történtek a sportkomplexumban. Az infrastruktúra mellé párosul az eredmény is, a felnőtt együttes idén a Megye II/B osztályában 3. helyen állt a bajnokság szüneteltetésééig.

Több, mint 10 évvel ezelőtt csupán egy szikes legelő volt a mostani sportkomplexum helyén - és az évről-évre, az egyesület fejlesztette betonépület, amely a tűzoltók által is közkedvelt gyakorlati hely volt. Frisnyicz Pállal, a Mezőmegyer Sportjáért Egyesület elnökével beszélgettünk.

 

– Honnan jött az ötlet, hogy felpezsdítik a mezőmegyeri labdarúgó életet?

– Egészen 2009-ig kell visszamennünk az időben, hiszen akkor egy barátommal, Szűcs Mátyással Kamuton fociztunk. Mindketten sofőrködtünk és nem mindig tudtunk átmenni mérkőzésekre, edzésekre, ezért szabadidőnkben egyre többet beszéltünk arról, hogy mi lenne, ha visszahoznánk Békéscsaba 7. kerületébe a labdarúgást. Mertünk álmodni és minden erőnkön azon voltunk, hogy megteremtsük a feltételeket, toborozzunk egy helyiekből álló csapatot. Mezőmegyeren mindenki ismer szinte mindenkit, ezért olyan egyesületet szerettünk volna létrehozni, amely a barátságon alapul és a jó hangulat dominál. Így kezdődött minden.

 

– Milyen sikereket ért el a csapat?

– Az újraalakulást követően pár éven keresztül a mezőmegyeri pálya alkalmatlansága miatt Kamuton játszottuk a hazai mérkőzéseinket. 2009-ben, 2010-ben a Megye III. B csoportjának 3. helyén zártunk, majd 2011-ben aranyérem, 2012-ben ezüstérem került a játékosaink nyakába. 2014-ben adtuk át hivatalosan a felújított sportkomplexumot, azóta ismét van Mezőmegyeren labdarúgás. Egyre többen járnak a mérkőzésekre, bíztatnak és támogatnak minket. 2017-ben 3. helyen zárt a csapat és kivívta a Megye II. tagságot. Az idei, őszi szezont 3. helyen zárta csapatunk, sajnálatos, hogy a koronavírus-járvány miatt nincs lehetőség arra, hogy befejezzük az idei kiírást.

 

A 2016/2017-es szezonban bronzérmes mezőmegyeri focicsapat.

A 2016/2017-es szezonban bronzérmes mezőmegyeri focicsapat.

 

– Ha már koronavírus-járvány, akkor érdemes megemlíteni, hogy az MLSZ felfüggesztette az edzések és mérkőzések látogatását, lejátszását. Hogyan vélekedik ön erről?

– Igen, ez egy sajnálatos helyzet. Úgy gondolom, hogy teljesen érthető a Magyar Labdarúgó Szövetség állásfoglalása, hiszen az emberi élet mindennél fontosabb. Mint azt említettem, jól szerepelt ősszel a csapat és a dobogón való végzés reális lett volna számunkra, még akár az ezüst és az aranyérem is. El kell fogadnunk a döntést és bízni abban, hogy minél hamarabb megszűnik a veszélyhelyzet, majd újra benépesíthetjük a mezőmegyeri sporttelepet.

 

– Évről-évre szemmel láthatóan fejlődik a sportkomplexum és a mezőmegyeri infrastruktúra. Milyen fejlesztések történtek az elmúlt években?

– Az egyik és legfontosabb feladatunk a pálya rendbehozatala és alkalmassá tétele volt. Fontos volt a korszerű öltözőépület megépítése is, 2014-ben ez az álom megvalósult és birtokba vehettük a komplexumot. Az eszközbeszerzésre is nagy figyelem hárult, pályakarbantartó eszközöket, új labdákat és sportfelszereléseket vásároltunk, továbbá kiépítettük a pályaöntöző rendszert. Ezt követően nyújtottunk be pályázatot egy 52 fős mobil lelátóra, amelyet sikeresen megnyertünk. A legutóbbi fejlesztésünk pedig egy műfüves pálya létesítése volt, amely alkalmas az edzések és a kispályás mérkőzések lebonyolítására egyaránt.

 

Vantara Gyula, Frisnyicz Pál és Hanó Miklós, a mezőmegyeri sportpálya átadóján 2014-ben.

Vantara Gyula, Frisnyicz Pál és Hanó Miklós, a mezőmegyeri sportpálya átadóján 2014-ben.

 

– A labdarúgás szünetel, de a sportkomplexumban nem állt meg az élet, hiszen szemmel láthatóan fejlődik a telep. 

– Minden évben probléma az, hogy egy fő pályánk van, nincs edzőpályánk és nem tudjuk azt rendesen karbantartani. A bajnokság korán kezdődik és későn végződik, nincs idő a füvet és a területet rendbe rakni. Jött a kényszerszünet, így nekiálltunk a pálya karbantartásának. A csapat többsége örömmel jött társadalmi munkára, három hétvégét is feláldozott jópár játékos. Először meg lett szellőztetve a pálya, meg lett kaparva, tehát összeszedtük a régi, elhalt fűdarabokat. Utána újravetettünk 80 kilogramm fűmagot, kiszórtunk 9 köbméter homokot és azóta locsolunk és bízunk benne, hogy minél hamarabb rendbejön a pálya. 

 

Társadalmi munka közben a megyeri focicsapat.

Társadalmi munka közben a megyeri focicsapat.

 

Milyen beruházás van most folyamatban?

– Tavaly januárban vehettük birtokba a műfüves pályát, amely 70 százalék MLSZ, 30 százalék önkormányzati forrásból épült meg. Nos, hogyha csapatok jönnének focizni Mezőmegyerre és kibérelnék a pályát, akkor szükséges öltözőt is biztasítani számukra, amelyet az ificsapat is használ majd. Jelenleg a tavalyi évben elnyert épületbővítés zajlik a komplexumban. Hamarosan megvalósul az öltöző és a hozzá tartozó vizesblokk kivitelezése, lesz egy új szertár és egy szerszámraktár is. Amennyiben ez elkészül, kijelenthetjük, hogy mindenre megfelelő, nagy épületünk van, kisebb csapatok jöhetnek a műfűre és amikor az ellenfél érkezik, mindenki a 21. századnak megfelelő körülmények között tud sportolni a mezőmegyeri sportkomplexumban.

 

Fotó: Mezőmegyer SE

Fotó: Mezőmegyer SE

 

– Mik a tervek a jövőre nézve?

– Szeretnénk tovább haladni a fejlődés útján, tovább fejleszteni a sporttelepet. Kialakítottunk egy kisebb területet, amelyet szintén bevetettünk fűmaggal. Az a tervünk, hogy azt használjuk majd edzéseken, ezzel is kímélve a főpályát. Említettem, hogy van egy 52 fős mobil lelátónk. Ezt szeretnénk lefedni, majd egy ugyanilyen, 52 fős lelátóra pályázni, ezzel is bővítve az ülőhelyek számát. Idén pályázunk egy 4 kilowattos napelemre, hiszen az egyesület kiadásai jelentősen megnőttek. Az utánpótlás csapatunk részére megpályáztunk egy 9 személyes kisbuszt, jelenleg az MLSZ döntésére várunk. Továbbá utánpótlás nevelő egyesületként szeretnénk nevelni a gyermekbázisunkat is. Úgy gondolom, hogy Mezőmegyeren minden adott a fiatalok számára. Sporteszközöket, vidéki utaztatásukat biztosítjuk, hiszen busszal szállítjuk őket mérkőzésekre és tagdíjat sem szedünk. Van még dolgunk bőven, de igyekszünk fejlődni és fejleszteni minden téren. Köszönet mindenért Békéscsaba önkormányzatának és szponzorainknak, hiszen nélkülük nem tartanánk ott, ahol vagyunk.

További programok »

FEL