Szóváltásból súlyos testi sértés

2017. november 3. 17:08 | behir.hu

Két férfi megvert egy testvérpárt Mezőhegyesen. Együtt italoztak, majd szóváltás alakult ki közöttük, és a vita tettlegességig fajult – tájékoztatott közleményében a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Megvertek egy testvérpárt 2017. november 2-án, 22 óra körül Mezőhegyesen. A két férfi az egyik helyi presszóban italozott, ahol két másik vendéggel szóváltásba keveredtek. Záróra után először a testvérpár távozott az italmérőből, majd a másik két férfi is utánuk ment. Odamentek hozzájuk és többször megütötték, majd amikor a földre kerültek, rugdosták őket. Az egyik férfi könnyű, testvére súlyos sérülést szenvedett. A történtekről akkor értesítették a rendőrséget, amikor hazaértek. Azt állították, hogy nemcsak megverték őket, hanem elvették a pénzüket is, de a több tízezer forintot, amiről beszéltek, a rendőrök a lakásukon megtalálták.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság rendőrei a városban működő térfigyelő kamerák felvételeinek segítségével azonosították a testvérpár támadóit és a bejelentéstől számított 8 órán belül elfogták őket. Mindkettőjüket súlyos testi sértés bűntett elkövetésével gyanúsítja a rendőrség, a testvérpár ellen pedig hatóság félrevezetése miatt indul büntetőeljárás.

 

Forrás: police.hu

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL