Nagy lendülettel edzettek Békéscsaba ifjú jégkorongozói csütörtök esti szokásos tréningjükön. A gyerekek sport iránti szeretete elszánt felkészüléssel párosul, tudjuk meg a 11 éves Sipaki Zentétől, a Csabai Farkasok jégkorongcsapatának ifjú reménységétől.
– Nővérem tanított meg görkorizni, aztán seprűnyéllel kergettem az udvaron talált labdát. Jégre itt a pajtában álltam először, anyukám hozott és íratott be ide Csabai Farkasokhoz, amikor 6 éves voltam. Nagy szeretek korongozni, jót mozgunk és a sport magával ragadó. Jövőre lehet, hogy már kettős igazolással játszom majd, nagyon izgatott vagyok – mondta el magabiztosan Zente, majd tovasiklott.
Szombaton este nyolc órától egészen éjfélig ingyenesen használható a Csabai Rendezvénypajta jégpályája, ahol kötelező a kesztyű használata, és a korcsolyabérleti díj érvényben marad. A jeges sportok iránt érdeklődőket élő zene és játékos programok várják majd.
A Jégpályák éjszakája a Magyar Jégkorong Szövetség kezdeményezésére indult útjára 9 évvel ezelőtt. Kiss Roland, a Csabai Farkasok jégkorongcsapatának általános igazgatója az esemény célját ismertette, miszerint a jeges sportok népszerűsítése mellett élményt és szórakozást kívánnak biztosítani a 7 évvel ezelőtt nyílt csabai jégpályán.