Szociális ügyintézőt bántalmazott, vádat emeltek ellene

2019. június 12. 11:08 | behir.hu

A Gyulai Járási Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette, súlyos testi sértés bűntette, személyi szabadság megsértésének bűntette, garázdaság vétsége, valamint kábítószer birtoklásának vétsége miatt emelt vádat egy 31 éves büntetett előéletű eleki férfi ellen, akinek a terhére több személy elleni erőszakos bűncselekmény róható.

A vádlott 2018. augusztus 30-án dél körül Eleken, a Dózsa utcán megszólította az Eleki Közös Önkormányzati Hivatal egyik szociális ügyintézőjét és számon kérte rajta, hogy a korábbi közérdekű munka büntetésének végrehajtásakor hogyan viszonyult hozzá – olvasható a Békés Megyei Főügyészség közleményében. A vádlott azzal fenyegette meg a sértettet, hogy bántani fogja, illetve egy alkalommal a nyakánál fogva megragadta és meglökte, majd közölte vele, hogy amennyiben a közeljövőben végrehajtandó közérdekű munka büntetésekor késni fog a kijelölt munkából vagy onnan hamarabb távozik, az ügyintéző igazolja le a munkában nem töltött időt is. A sértett szociális ügyintéző, önkormányzati igazgatási szervnél közhatalmi feladatot ellátó, szolgálatot teljesítő személy, akinek tevékenysége a szerv rendeltetésszerű működéséhez tartozik, ezért hivatalos személynek minősül. 

Ezen felül a vádlott 2018. májusában egy eleki benzinkúton korábbi nézeteltérésük okán úgy megvert és megrúgott egy férfit, hogy az 8 napon túl gyógyuló felkarcsont-törést szenvedett el. 2018. júliusában saját barátnőjét bántalmazta, több alkalommal ököllel és tenyérrel megütötte, akarata ellenére beültette az autójába és egy gyulai lakásba vitte. 2018. október 10-én pedig a vele szemben foganatosított rendőri intézkedés során kábítószer fogyasztásából származó amfetamint mutattak ki a vizeletében.

A Gyulai Járási Ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság a letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetést szabjon ki, tiltsa el a közügyek gyakorlásától, kötelezze őt a felmerült több, mint 300 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére, illetve rendelje el a vádlottal szemben korábban, más ügyben kiszabott 1 év 6 hónap időtartamú felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását. Az eljárás a Gyulai Járásbíróság előtt folytatódik.

További programok »

FEL