– Kevés nő ír krimit.
– Irodalomtudomány szakon végeztem, a diplomamunkámat a krimi és a szépirodalom viszonyáról írtam. Illetve olvasóként is nagyon korán, erős krimi függő lettem.
– Kik voltak a kedvenceid?
– A kapudrogom Agatha Christie volt.
– Ő is egy nő volt.
– Ő is egy nő volt. Látod. Majd ott rögtön eldőlt, hogy krimi rajongó lettem. Ebből kifolyólag volt egy olvasói, aztán egy nagyon erős szakmai kötődésem is a krimihez. Ráadásul én egy, úgymond életközepi válságos, karrierváltós ember vagyok, és csak hat évvel ezelőtt kezdtem el írni. Előtte jogászként dolgoztam. Noha nem dolgoztam soha büntető területen, de természetesen tanultam.
Nagyon későn, 45 évesen elkezdtem írni; valahogy teljesen ösztönszerűen minden történet, amit kitaláltam, úgy kezdődött, hogy megöltek valakit. Idővel fel kellett magamban ismerni, hogy valószínűleg nekem ez az utam. Organikusan ezek a történetek foglalkoztatnak és ezekről szeretek mesélni. Alapvetően mindig a motiváció a kérdés, a krimijeim inkább a lélektani területeket dolgozzák fel.
Nem igazán a véres, brutális bűncselekmény fókuszú témákkal foglalkozom, nem is igazán a nyomozati metódusok érdekelnek, hanem sokkal inkább a miértek. Hogy miképp jut el valaki odáig, hogy nincs más megoldás az életében, minthogy megöl valakit. A másik oldal ugyanolyan érdekes, hogy mi vezet ahhoz, hogy valakinek kioltják az életét.
Galéria
– Olyasmi a megoldás nálad is, mint egy keresztrejtvény-készítőnél, hogy aki megalkotja, tudja a megfejtést, de a játékban visszafele bontja le a képletet. Azaz a megfejtéstől lépked a kiindulópontig. Az olvasó pedig az alapvonalról, lépésről-lépésre halad, és fejti meg, hogy ki lehet elkövető.
– Igazából egy elképesztően komoly intellektuális munka felépíteni egy krimi cselekményét. Engem igazából ez az, ami foglalkoztat, és ez az, ami miatt szeretem csinálni. Szerintem sokan nem tudják, hogy milyen nehéz egy krimi dramaturgiáját felépíteni. Hogy a nyomok, a hamis nyomok, az információk adagolása, elhelyezése a dramaturgiai ív felépítése során a végén elérjük azt, amit szeretünk, hogy letehetetlen lesz a krimi. Ez egy nagyon-nagyon komoly tervezőmunka.
Én egy táblázatban dolgozom, és az amerikai filmes forgatókönyvek metódusát használom. Minden jelenetben nagyon tudatosan, illetve az egész történetet egyben, apránként lebontva is látom részleteiben is. Nagyon szeretem, hogy a cselekményt úgy építem fel, hogy az olvasó várja a következő fejezetet.
– Tavaly Doszpot Péterről írtál egy könyvet, és eszembe jutott, hogy az amerikai filmekben vagy könyvekben mindig van egy sztárrendőr. Míg Magyarországon se előtte, se utána nem volt ilyen, mint ő. Persze egy csomó óriási koponya létezik, de egyik sem kapott akkora publicitást, mint ő.
– Igen, ő már 2001-ben leszerelt, szóval, ha belegondolsz, 25 évvel ezelőtt, és még a mai napig ismert. Főleg azért, mert a ’90-es évek vége a magyar kriminológiában egy teljesen egyedi időszak volt, amelynek ő volt az egyik emblematikus figurája, és nyilván a sajtóval a kapcsolata is meghatározó volt. Péter történetei még 2025-ben is népszerűek, egyébként az ehhez kapcsolódó megfilmesítési jogokat eladtuk.
Pont úgy írtam ezt a könyvet, hogy aki abban a korban élt, Doszpot Péter a számára is legyen egyfajta élmény, valamint a fiatalabb generációknál is úgy éljen a sztori, mint egy mai pörgős krimi, aminek történetesen egy olyan ember a nyomozója, aki valóságban is létezett. Egyebek mellett nagyon-nagyon nehéz feladat volt a fikciót és a valóságot úgy elegyíteni, hogy mind a kettő működik.
***
Az est során a krimiíróval Földesi Csenge, a Békés Megyei Könyvtár munkatársa beszélgetett.
