A könyvtár épületébe belépve azonnal magával ragadja a látogatót a hamisítatlan könyvheti hangulat. A standok roskadoznak a papíralapú újdonságoktól, a folyosókon pedig diákcsoportok és az olvasást szerető helyiek zsongása jelzi: a digitális világban is töretlen a nyomtatott betű varázsa.
Gazdag kínálat a standokon: a klasszikusoktól a helyi értékekig
A kétnapos rendezvény alatt a könyvtár földszinti közösségi tere igazi szellemi piactérré változott. A látogatók a legkülönfélébb irodalmi művek és folyóiratok kínálatából válogathatnak, így minden korosztály megtalálhatja a számára kedves olvasmányt. A legfrissebb köteteket az Advent Kiadó, a BIK Könyvkiadó és a Líra Könyvesbolt hozta el a békéscsabai közönségnek. A regionális értékek iránt érdeklődők nagy örömére megvásárolhatók a Munkácsy Mihály Múzeum, valamint a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Vármegyei Levéltárának nívós kiadványai is, és a könyvhét forgatagában önálló standdal jelenik meg a Gál Ferenc Egyetem, valamint a Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete, bepillantást engedve tudományos és oktatási tevékenységükbe.
Az élő történelem mellett a kézművesség és a digitális világ is megfér
A rendezvény egyik legnagyobb látványossága a könyv fegyverzetének és ruhájának megszületése. Biró Bertold könyvkötő mester csütörtökön és pénteken 12:00 órától tart rendhagyó kötészeti és nyomdászati bemutatót. A mester kezei alatt megelevenedik a tradícionális könyvkészítés művészete. A programra a könyvtár munkatársai elsősorban iskolai osztályok jelentkezését várták előzetes regisztráció alapján, célul kitűzve, hogy a fiatal generációk is közelebbről megismerjék és megbecsüljék a könyv, mint fizikai tárgy értékét.
Egy másik helyiségben diákok a robotikába kaphattak betekintést. Az előre elkészített modulokból egy működö és programozható robotot építettek a gyerekek. A lelkesedés a legtöbbeknél még a segítséget is felülmúlta, egy kis útmutatással pillanatok alatt rákaptak a diákok a digitális világ ízére és alig egy óra múlva már zümmögtek is a kis eszközök.

A rendezvényt hagyományosan erre a hétre időzítették. A változás, hogy ezúttal az időjárás viszontagságait kizárták, így a standok beköltöztek a földszinti „sétálóutcára”.
– A partnerintézményekkel, könyvkiadókkal, különböző könyves vállalkozásokkal együttműködve biztosítunk bemutatkozási lehetőséget. A korábbi években szabadtérre vittük a programot, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján változtattunk egy kicsit, és a Békés Megyei könyvtár földszinti sétálóutcájában érhető el a könyvesboltok, könyvkiadók, illetve kulturális intézményeknek a kínálata – nyilatkozott a könyvtár igazgatója, Juhász Zoltán.
A kiadók kiadványai között fellelhetőek a test és a szellem egészségével foglalkozó BIK könyvkiadó gondozásában megjelenő kötetek is.
– Nagyon szimpatikus az a része, hogy olyan emberek is részt vehetnek ezen az alkalmon, akik egyébként talán nem ismernék meg ezeket a könyveket, és ezért nagyon örülök, hogy itt lehetünk. Egyébként mi már előző években is voltunk és azt látjuk, hogy sok olyan olvasó érdeklődik, akik addig nem olvasták a könyveinket. Ami feltűnő, hogy mindig változik az érdeklődési kör. Az viszont nagyon fontos, hogy mindig jönnek új emberek és ami a legnagyobb örömünk, azok a fiatalok. Szerencsére sok fiatal is megjelenik a standoknál – hangsúlyozta örömét a kiadó könyvterjesztője, Pechnyk László.
Közösségi élmények: könyvjelzők és társasjátékok
A szervezők ügyeltek arra, hogy a könyvhét ne csupán a vásárlásról, hanem a közösségi élményszerzésről is szóljon. A kreatívabb látogatók egyedi könyvjelzőkészítő foglalkozáson fejezhetik ki kreativitásukat, amelyek aztán a frissen vásárolt kötetek díszei lehetnek.
Emellett a szellemi kikapcsolódás egy másik formája is helyet kapott a falak között: a Zugi Társasjáték Klub tagjaival, valamint Mojdiszné Kneifel Edit vezetésével izgalmas, asztali stratégiai és logikai játékokkal várják mindazokat, akik a betűk világa után a közös játék örömébe is fejest ugranának.
A könyvheti forgatag pénteken is folytatódik a Békés Megyei Könyvtárban; a kiállítók és a programok a hét utolsó munkanapján is várják a látogatókat.