Erzsébet királyné sok szállal kötődött Magyarországhoz, ez a kiállítás anyagából is hamar kiderül. A tárlaton személyes tárgyakat, eredeti bútorokat, valamint a királyné ruhadarabjainak rekonstrukcióit lehet megtekinteni. Az érdeklődők a kiállítás korhű anyagának köszönhetően megtapasztalhatják a 19. század enteriőrjét. A tárlat a Gödöllői Királyi Kastéllyal együttműködésben jött létre.

– Mostantól Szarvason látható a kiállítás, mi pedig a kiállítást üzemeltetjük. Ez ugye mindkét intézménynek érdeke, mivel a Gödöllői Királyi Kastély tudja népszerűsíteni saját magát, Szarvason pedig van egy Erzsébet-liget, kicsi Erzsébet-kultusz is, így a szarvasi múzeum is tud egy nagyszabású nyári kiállítást csinálni, amit ugye mi kis városi múzeumként, önmagunkban nem tudtunk volna megvalósítani – fogalmazott Szarka József, a múzeum megbízott igazgatója.
A kiállítás szervezői a gyerekekre is gondoltak, hiszen számukra is szeretnék közelebb hozni azt a korszakot, amelyben Sisi élt. Éppen ezért a kiállítótér melletti kisebb teremben korabeli játszósarkot alakítottak ki színezőkkel és kirakósokkal, ahol a legkisebbek is megismerhetik a 19. századi világot. Ezzel együtt pedig egy innovatív, videós megoldással a kiállítást is könnyebben tekinthetik meg a gyerekek.

– Igyekszünk mi is megeleveníteni a gödöllői miliőt, a kisebb teremben a képekkel, különféle játékokkal, társasjátékokkal is. Herczeg Egérváry Elemér testesíti meg a gyerekeknek az akkori életet, így könnyebb a kiállítás feldolgozása. Ő a kastély mesebeli tulajdonosa, az ő és a barátai segítségével lehet végig járni a kiállítást – fejtette ki Horváth Mariann múzeumpedagógus.
A Szívből ölel Erzsébet - Sisi magyar kötődései című időszaki kiállítás október 5-ig tekinthető meg a Szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumban.