Szeretetvacsora és adomány a gyulai hajléktalanszálló lakóinak

2018. december 19. 10:28 | behir.hu

Karácsonyi ünnepséget tartottak a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Gyulai Szociális és Fejlesztő Központjában december 18-án. Az ünnepségen a katolikus egyház káplánja mondott ünnepi beszédet.

Karácsonyi vacsorával várták a fedél nélküli embereket a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Gyulai Szociális és Fejlesztő Központjában. A hagyományosan megtartott ünnepségen részt vett Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, Alt Norbert alpolgármester, Csige Gábor, Gyula város jegyzője és Tracsek Oszkár, a katolikus egyház káplánja is.

Az esemény kezdetén Kerekes Gizella intézményvezető üdvözölte a megjelenteket, majd az ünnep legfontosabb üzenetére hívta fel a figyelmet.

– Legyen szeretet és megbocsátás a szívükben, akitől kell, attól kérjenek bocsánatot, akit meg kell ölelni, azt öleljék meg, hogy tiszta lappal indulhasson az újesztendő.

Görgényi Ernő köszöntőjében kifejezte köszönetét azoknak, akik ilyenkor is embertársaik megsegítésén fáradoznak. 

– Kívánom Önöknek, hogy az újévben is sok segítő szándékot tapasztaljanak és legyen lehetőségük és lelki erejük végig menni azon az úton, amely a szorult helyzetből kivezeti magukat.

Az ünnepi este következő részében a szálló egyik lakója mondott el egy szívhez szóló novellát társainak, amely után Tracsek Oszkár szavai nyújtottak lelki táplálékot a megjelenteknek.

A karácsonyi rendezvény végén adományokkal lepték meg az egybegyűlteket, amely után közösen költötték el a szeretetvacsora ételeit.

Forrás: gyulaihirlap.hu

 

További programok »

FEL