Szeptembertől Diós Zsolt a Békéscsabai Médiacentrum ügyvezetője

2019. augusztus 30. 13:21 | behir.hu

A Békéscsabai Médiacentrum Kft. ügyvezetője, Opauszki Zoltán, a képviselő-jelöltsége miatt lemondott erről a tisztségéről. A közgyűlés hozzájárulásával szeptember 1-jétől a posztot Diós Zsolt tölti be.

 

– Mivel foglalkozott eddig, és mikor került közelebb a médiához?

 

– Lokálpatriótaként évtizedek óta igyekszem tenni szülővárosomért. Ezek közül kiemelkedik az a környezetvédelmi tevékenység, melyet egy civil szervezet keretei között végeztünk a barátaimmal. A 2000-es évek elején elsőként készítettük el a Békéscsaba illegális hulladéklerakóit ábrázoló térképet, melyek közül többet is felszámoltunk. Az elmúlt tíz évben az Alföldvíz kommunikációs szakembereként tevékenykedhettem. Az ország egyik legnagyobb víziközmű-szolgáltatójánál szerteágazó volt a feladat, és nagyszerű emberekkel dolgozhattam együtt. A média világába a 2000-es évek végén csöppentem, hobbiként kezdtem jegyzeteket írni, melyek a helyi sajtó mellett országos hetilapban is megjelentek. A szorosabb kapcsolatom a Csabai Mérleggel pedig akkor alakult ki, amikor 2011-ben a feleségem, Botyánszky Mária felelős szerkesztője lett a lapnak. Azokban az években a Csabai Kolbászfesztivál kolbászgyúró versenyén a Csabai Mérleg csapatát erősítettem.

 

– Sokaknak onnan lehet ismerős, hogy megnyerte a Honfoglaló egyik napi játékát, vagy játszott például a Maradj talponban, ahol viszont elnyelte a süllyesztő. Szereti a kihívásokat?

 

– Fogalmazzunk úgy, hogy keresem. A közszolgálati televízió három vetélkedőjében is megméretettem magam. A Gundel-Takács Gábor által vezetett Következő! és Maradj talpon című vetélkedőkben ugyan nem nyertem, de élveztem a helyzetet, így kézenfekvő volt, hogy jelentkezzek az akkor induló Honfoglaló című játékba is. A hazai fejlesztésű műsort a békéscsabai Szente Vajk vezeti, tehát a játékosokon kívül vele is farkasszemet kellett néznem. A napi csatát megnyertem és továbbjutottam. Azon fogok dolgozni, hogy az előttem álló kihívást megnyerjük és a békéscsabai mindennapok szerves része legyen a helyi média.

 

– Egy ideje a behiren A nap sztoriját írja és szerkeszti. Hogyan jött a képbe, hogy ennél nagyobb szerepet vállaljon a médiacentrumban?

 

– Felkértek a feladatra, melyre nem mondhattam nemet. Azt gondolom, hogy ha az ember – az élet bármilyen területén – tehet szülővárosáért, akkor vállalnia kell a kihívásokat. Rendkívül fontosnak tartom, hogy a városlakókat tájékoztassuk mindarról, ami helyben történik. Lassan 30 éves az önkormányzatiság Magyarországon. Ennek az egyik legnagyobb vívmánya, hogy a polgárok betekintést nyerhetnek azokba a folyamatokba, melyek azért történnek, hogy az ő életük könnyebb és komfortosabb, a város pedig élhetőbb legyen. Erre kiváló csatorna a Békéscsabai Médiacentrum által működtetett Csabai Mérleg, a 7.Tv és a behir.hu weboldal. A kft. alapításáért és az első négy év kemény munkájáért köszönet illeti Opauszki Zoltánt, aki a jövőben magasabb szinten tevékenykedik Békéscsabáért.

 

– Szeptember 1-jétől ön a médiacentrum ügyvezetője. Tehát a napokban vág bele. Milyen tervekkel?

 

– A Békéscsabai Médiacentrum és az itt dolgozó munkatársak értéket állítanak elő. Munkájuknak köszönhetően naprakész információval rendelkezhet valamennyi békéscsabai lakos. A helyi közszolgálatiság alapjai már a helyükön vannak, a közeljövőben finomhangolásra van szükség, melyet a kollégákkal együttműködve, a kor követelményeinek megfelelve fogunk végrehajtani.

 

További programok »

Itthon

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
09:20
FEL