Szeptember 12-ig kérhetik a szülők az ingyenes HPV elleni védőoltást

2022. szeptember 10. 08:24 | behir.hu

A szülők szeptember 12-ig kérhetik gyermekeiknek az ingyenes HPV (humán papilloma vírus) elleni védőoltást - emlékeztetett a helyettes országos tisztifőorvos pénteken Debrecenben, a Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság kongresszusa keretében tartott sajtótájékoztatón.

Surján Orsolya jelezte: a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kezeli a nemzeti immunizációs programot, amelynek 2014 óta része a HPV elleni védőoltás, 2018-tól alkalmazzák a kilenc komponensű, nagy védettséget jelentő vakcinát, 2020 óta pedig a fiúk számára is elérhetővé tették a védőoltást.

A vakcinát a fiataloknak a szexuális élet megkezdése előtt érdemes beadni, ezért az általános iskola hetedik osztályos, 12. életévüket betöltött gyerekeknek kérhetik a szüleik az ingyenes védőoltást hétfőig - mondta Surján Orsolya, kérve a szülőket, hogy minél többen tegyék ezt meg a gyerekeik védelmében.

Hozzátette: akik hétfőig jelentkeznek a védőoltásra, az első vakcinát októberben, a másodikat jövő év tavaszán kapják meg. Jelezte azt is, hogy a világon több 100 millió védőoltást adtak már be, komolyabb mellékhatást nem, némely esetben csak helyi mellékhatást tapasztaltak.

Surján Orsolya kitért arra, hogy egyre több 18 éves fiatal - akiknek a szülei korábban nem kérték a védőoltás -, most szeretné beadatni a vakcinát. Számukra is szeretnének olyan programot indítani, hogy ingyenesen juthassanak hozzá a védőoltáshoz - fűzte hozzá.

Krasznai Zoárd, a Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság elnöke elmondta: az idei kongresszusuk mottója a fiatal lányok egészségprevenciója is lehetne, hiszen a színes tudományos program ezen fő irányelv köré csoportosul.

A rendezvényen a sikeres HPV elleni korosztályos védőoltás programnak és a HPV elleni küzdelemnek külön szekciót szerveztek.  

Felhívta a figyelmet, hogy a nők esetében a méhnyakrák a leggyakoribb HPV-fertőzés által okozott betegség, de más problémákért is felelős, a férfiak esetében a nemi szervi daganatokon kívül más, például szájüregi daganatokat is okozhat.

A védőoltással ezek több mint 90 százaléka megelőzhető - tette hozzá Krasznai Zoárd.

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL