NNK: Szeptember 12-ig kérhető a hetedikes gyerekeknek a HPV elleni védőoltás

2022. szeptember 6. 11:34 | behir.hu

Az idei tanévben is kérhetik a szülők a humán papillomavírus (HPV) elleni ingyenes védőoltást a hetedikes lányoknak és fiúknak - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) kedden az MTI-t.

Az oltás beadásához szükséges szülői beleegyező nyilatkozatot szeptember 12-ig kell leadni az iskolában.

Az NNK közleményében azt írta: a védőoltást - a korábbi tanévekhez hasonlóan - idén is iskolai kampányoltás keretében adják be. Az első dózist idén októberben, a másodikat jövő év áprilisában.

A kampányoltás keretében a kapott vakcina a HPV 9 típusa ellen alakít ki védettséget és várhatóan védelmet nyújt azon HPV-típusok ellen, amelyek a méhnyakrákesetek körülbelül 90 százalékát okozzák. A védőoltással megelőzhető továbbá a HPV okozta nemi szemölcsök mintegy 90 százaléka is - ismertették.

Felidézték: a 7. évfolyamos lányok számára már a 2014/2015-ös tanévtől kezdődően térítésmentesen elérhető a HPV elleni védőoltás, a 2020/2021-es tanévtől kezdődően pedig már a fiúk is kérhetik a beadását.

A HPV elleni védőoltást az adott korosztályban a lányok 80 százaléka kérte, míg az első évben a fiúk több mint 70 százaléka vette igénybe az ingyenes oltást.

Felhívták a figyelmet, hogy a HPV okozta megbetegedésekkel szemben a szexuális élet megkezdése előtt beadott oltás a leghatékonyabb.

A védőoltási program célja a HPV vírus okozta daganatos megbetegedések és halálesetek számának csökkentése, ezért javasolják a védőoltást, és kérik a szülőket, éljenek a lehetőséggel.

A tapasztalatok azt mutatják - írták -, hogy a vakcina hatásos és biztonságos.

Az NNK közölte azt is, hogy a hazai HPV elleni védőoltási programban elért eredmények nemzetközi összehasonlításban is elismerésre méltók.

Az európai szinten is jó eredmény egyfelől a szülők felelős döntésének, másrészt az iskolavédőnők és iskolaorvosok odaadó szervező munkájának is köszönhető - fogalmaztak.

Forrás: MTI

További programok »

FEL