Szép ragadozóhalak az őszi Körösből

2017. október 24. 07:08 | Tószögi György

Akárki akármit mond, idejét sem tudni, hogy az ősz mikor örvendeztette meg utoljára ilyen gyönyörű ragadozóhalakkal a folyóvízi horgászokat Békés megyében. Az alábbi két fogás ékes bizonyítéka mindennek, illetve mintaszerűen példázza, hogy a didergősre forduló időjárás következtében bizonyos halfajok ugyancsak „harapós” kedvükben járnak.

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségéhez beérkezett fogási beszámolók szerint egy jókora csuka és egy még termetesebb süllő került horogvégre a Kettős-Körös kiváló haltanyákat sorakoztató alsóvízi szakaszán október derekán két egymást követő napon.

 

Haltanya a Kettős-Körösön – Fotó: Tószögi György

 

A hazai vizek krokodilképű farkasának is titulált csuka fogásról így számol be „ellenfele” és legyőzője:

- Szerdán 14 óra körül a Kettős-Körös köröstarcsai szakaszán, lefinomított gumihalas szerelékkel pergetve pár apróság után kis koppintással érkezett egy faroktőig 86 cm hosszú 6,5 kg súlyú csuka. Szerencsére a jig horog a „csőre” hegyén ült meg, így a heves fárasztás alatt sem harapta el a 0,24-es fluorcarbon előkét. A csukát horgásztársam Kiszely Zoltán kézzel emelte csónakba - mesélte Szeles István.

 

Fotó: Kiszely Zoltán

 

A másik uszonyos predátor fogásának körülményeiről nem számol be ilyen részletesen a halat fogó Havai Zsolt, de ez mit sem csorbít azon az örvendetes tényen, hogy a hosszú halászéveket különösen drámaian elszenvedő süllőállomány a jelek szerint regenerálódásnak indult a Körösökön.

Az igen termetes, 7,3 kilogramm súlyú és 85 centiméter hosszú fogast szintén plasztik műcsalis pergetéssel, október 19-én este nyolc óra körül sikerült kapásra csábítani.

 

Fotó: Havai Zsolt

 

A Békés megyei horgászszövetség helyi horgászrendjének és jelen horgászok egyébként is sporthorgász magatartásának megfelelően a halak természetesen fotózás után visszanyerték szabadságukat.

További programok »

FEL